„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét… Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1Jn 3,10.18)
A régi időben könnyen eltévedtek a tengereken és a sivatagokon járók, mert nem tudták magukat irányítani. A hajósok rendesen a csillagos ég szerint tájékozódtak, s azért a tengerészek jól ismerték a csillagokat, amelyekről meg tudták mondani, hogy észak, kelet, dél vagy pedig nyugat felé eveznek-e.
De ha az éjszaka borús, ködös volt, akkor teljesen tájékozatlanok maradtak, s néha heteken át irány nélkül hányattattak a szelektől űzetve, amint ez Pál apostol Rómába való vitelekor is sok-sok napon át történt (ApCsel 27).
A mai időben már nem tájékozatlan sem a tengerész, sem a sivatagokon vagy a nagy erdőségekben utazó ember, mert van egy egyszerű készülék, amely útba igazítja. Flavio Gioja dél-olasz születésű férfiú volt az, aki 1302-ben feltalálta az iránytűt, Kelvin angol lord pedig a múlt században tökéletesbítette. Most azután olyan – bár egyszerű, de – elmés ez a készülék, hogy a hajósok bárhol vannak is a tengeren, pontosan kiszámítják a helyet, milyen hosszúsági és milyen szélességi földkörök közt eveznek. Veszély idején a drót nélküli távíró útján tudatják helyzetüket más hajókkal, amelyek azután sietnek a segítségükre.
Az iránytű mágneses (delejes) természete folytán egyik hegyével mindig északra, a másikkal pedig délre mutat, s a sarkokhoz való közelség vagy távolság szerint hol lejjebb, hol feljebb hajlik. Ezen kitérésekből és elhajlásokból a tengerész pontosan meg tudja jelölni a helyet, ahol hajója van. Csak egy egyszerű készülék, és mégis minő fontos, hasznos, sok veszélytől és kártól megóvó szerszám ez.
Tudnunk kell azonban, hogy minden dologban vannak hasonló iránymutatók, tájolók, csak fel kell azokat ismernünk és használatba kell vennünk.
Az okos, örökkévalóságát biztosító ember részére legfontosabb azt tudnia, hogy e földi létének tengerén a mennyei kikötő vagy örök veszedelem örvénye felé evez-e. Istennek fiai, avagy az ördögnek fiai vagyunk-e? Miről tudjuk ezt meg?
Az van írva, hogy: „Aki igazságot cselekszik, igaz az… Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van.” (1Jn 3,7–8) Továbbá: „Valaki igazságot nem cselekszik, nincsen Istentől, és aki nem szereti az ő atyafiát [a testvérét].” (10. v.)
Tehát aki nem szereti a testvérét, nincsen Istentől! Íme, itt van egy iránytű számunkra. Mi nevezhetjük magunkat keresztényeknek, hívőknek, jámboroknak, és forgolódhatunk egyházi dolgokban, de ha nem szeretjük testvéreinket, nem vagyunk Istentől. A mi hajónk az örvény felé halad.
Test szerint az első Ádám leszármazottai vagyunk, és így minden ember a mi testvérünk. Lélek szerint pedig azok a mi lelki, Krisztusban való testvéreink, akik Istennek Szentlelkétől velünk együtt újjászülettek, Istennek gyermekeivé váltak. A megtértek, a hívő keresztények, bárhol is vannak.
Nekünk minden embert szeretnünk kell, mert egy vérből származtunk, de különösen szeretnünk kell lelki testvéreinket. Szeretni valakit annyit tesz, mint neki jót kívánni, őt a magunk javaiban részesíteni, támogatni, védeni, gyógyítani, felemelni, vele együtt örülni és sírni. Az ő teste ellenszenves lehet, de lelkét keblünkre öleljük és rokonszenvünkkel elárasztjuk.
Ha tehát szeretjük lelki testvéreinket, akkor az egy olyan iránytű, amely azt mutatja nekünk, hogy a dicső mennyei kikötő felé evezünk. Megerőltetéssel, fáradsággal, önmegtagadással, lemondással és megalázkodással jár ez, de a mennybe vezet, ama örök, szép hazába és ama fenséges család körébe, ahol egy az Atya és a többi mind testvér, s ahol az öröm, a béke és a szeretet légkörében él és mozog minden. Hogy ezen mennyei családba bekerüljünk, már itt kell erre kiképezni magunkat az isteni, testvéri és felebaráti szeretet által. Persze hogy akinek sok földi vagyona van, és még többet akar szerezni, annak nem kedves ez a lelki iránytű. Ő szívesebben énekel és böjtöl sokat, csak hogy testvérein ne kelljen segítenie és lelkét velük megosztania.
De az ilyen jómódú ember igen sajnálatra méltó, megtévedett, vagy a földi méregitaltól elkábított tengerész, aki a veszedelembe fut hajójával.
Hogy az emberek milliói a kárhozatba rohannak, arról bizonyságot tesz ama indulatjuk, hogy ők egymást nem szeretik. Háborúskodnak, perlekednek, civakodnak, versengenek egymás ellen, mindenben csak a saját önző céljaikat tartva szemük előtt. A nevük keresztény, de életük pogány. Igazi iránytű nélkül hajóznak e földi élet tengerén, s nem tudják, mikor ütköznek kősziklába, vagy mikor jutnak zátonyra, hogy elpusztuljanak. Nem is gondolnak erre, mert ehhez való elmebeli világosságuk nincsen.
De akik világossághoz jutottak, azok tekintsenek az iránytűre! Istentől vagyunk-e? Szeretjük-e hát testvéreinket?
Ne te kívánd azt, hogy téged szeressenek, hanem te szeress! Igazán szeress, szíveddel, elméddel és vagyonoddal, ne csak szájjal! Ó, Istennek gyermeke, maradj az iránytűnél!
Csopják Attila (Békehírnök, 1920)
A hónap igéje
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
A hónap gondolata
Milyen egyszerű arról beszélni, hogy a legfontosabb dolog a szeretet az életünkben. Szinte közhelyszerű, elcsépelt formulaként használja mindenki, az életmód-tanácsadóktól kezdve a pszichológusokig, amolyan jolly jokerként bedobva, mintegy gyógyírként minden felmerülő problémára. A neheze azonban akkor jön, amikor gyakorlatban szembesülünk a „hogyan?”-nal.
Hogyan szeressük jól a szemtelen kamaszunkat, az éppen túlterhelt, figyelmetlen férjünket, feleségünket, a kiállhatatlan kolléganőt, a rosszindulatú szomszédot, a mindent kritizáló bácsit a gyülekezetben?
És bennünket hogyan szeressenek?
Bizony gyakorlatias, jó tantervvel készült a mi drága mennyei Atyánk. Nap mint nap körülvesznek bennünket olyan esetek, lehetőségek, amelyek során megtanulhatjuk és gyakorolhatjuk a szeretet kultúráját: kifejezhetjük megbecsülésünket azok felé, akiknek már nagyon régen nem mondtunk dicsérő szavakat; elmehetünk meglátogatni egy beteget; meghallgathatunk valakit, aki nekünk akarja kiönteni a szívét; felajánlhatjuk, hogy vigyázunk a szomszéd gyerekére; a magányos bácsit a gyülekezetből meghívhatjuk egy jó vasárnapi ebédre.
A hónap gyakorlata
Egész hónap folyamán tégy kisebb-nagyobb gesztusokat olyan emberek felé is, akik nem feltétlenül szolgáltak rá szeretetedre, figyelmedre.
Mosolyogj! Figyeld meg a reakciókat! Isten Jézus Krisztuson keresztül példát adott a legnagyobb szeretetre. Legyünk annak továbbadói, jó csatornái!
A hónap imája
Uram, add, hogy kész legyek mindenkor szeretni, kész legyek kifejezni a szeretetemet, megbecsülésemet! Segíts, hogy ne csak szájjal, hanem cselekedetekkel is kifejezzem, hogy hozzád tartozom!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
