Dávid összegyűjtötte Jeruzsálembe Izráel összes főemberét, a törzsek vezetőit, a király szolgálatára álló csapatok parancsnokait, az ezredeseket, a századosokat, a király és fiai minden vagyonának és jószágának a kormányzóit, az udvarnokokkal, a testőrökkel és az összes kiváló vitézzel együtt.

Ekkor fölállt Dávid király, és így szólt: Hallgassatok meg, testvéreim és népem! Én magam szerettem volna házat építeni az Úr szövetségládájának, Istenünk lába zsámolyának az elhelyezésére. Elő is készítettem az építést. De Isten így szólt hozzám: Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert háborúskodó ember voltál, és sok vért ontottál. Mégis engem választott ki Izráel Istene, az Úr atyám egész háza népéből, hogy Izráel királya legyek mindvégig. Mert Júdát választotta ki a fejedelemségre, Júda házából pedig az én atyám háza népét, apámnak a fiai között pedig bennem telt öröme, hogy egész Izráel királyává tegyen. Valamennyi fiam közül – pedig az Úr sok fiút adott nekem – Salamon fiamat választotta ki, hogy ő üljön az Úr királyságának a trónjára Izráelben. És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi majd föl házamat és udvaraimat, mert kiválasztottam őt, hogy fiam legyen, én pedig atyja leszek. Örökre megszilárdítom királyságát, ha állhatatosan teljesíti parancsolataimat és törvényeimet, ahogyan eddig tette. Most azért egész Izráelnek, az Úr gyülekezetének a szeme láttára és Istenünk füle hallatára mondom: Tartsátok meg és kutassátok Isteneteknek, az Úrnak minden parancsolatát, hogy birtokotokban maradjon ez a jó föld, és örökségül hagyhassátok utódaitokra örökre!

Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot. Ha keresed, megtalálhatod. De ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg. Lásd meg azért, hogy téged választott ki az Úr, hogy házat építs szentélyül. Légy hát erős, és készítsd el!

Gondolatok az igéről

Inspiráló beszéd volt Dávid utolsó beszéde. Megmozgatta Salamont és a többieket, a templom idővel el is készült. Dávid szükségét látta a mozgósításnak. Talán abban az időben is elkényelmesedtek a fiatalok? Nem tudták, mit kezdjenek az életükkel? Szükség lehetett nógatásra, bátorításra, de nem akárhogyan! Az oktalan szó dacot szülhet, de a hozzáértő buzdítás eredményes!
Dávid ösztökélő beszédét úgy fogalmazhatnám meg röviden: intés lelki megalapozással.
A figyelmeztetés ha csak tőlünk származik, elmegy a fülek mellett, vagy visszapattan, mint a borsó a falról. A 8–10. versben elhangzott szavak viszont nem ilyennek bizonyultak.
Előtte Dávid – felidézve a múltat – nem szégyellte, hogy nem volt képes jó terveit véghez vinni. Belátta, hogy ő nem alkalmas erre Isten mércéje szerint. Ez azonban nem tartotta vissza, mert számára az Úr volt a fontos. Nem magát, hanem őt emeli ki. Nem a maga álmait, hanem Isten tervét szeretné megvalósulni látni. Önmagát is csak eszköznek gondolta, és ezt a hozzáállást tudta továbbítani. Így megadatott neki, hogy az Úr nevében szólhatott, és intése fogadó fülekre és szívekre talált.