2026. 06. 28. délelőtti istentisztelet // Újvári Ferenc – Újpest

36

217 megtekintés Az élő közvetítés ennyi ideje ért véget: 9 óra #ubgy#IT#Istentisztelet Újvári Ferenc lelkipásztor igehirdetése a János evangéliuma 11. rész, 17-44 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

17Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. 18Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, 19ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. 21Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! 24Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. 25Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? 27Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. 28Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: A Mester itt van, és hív téged. 29Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. 30De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta találkozott vele. 31A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. 32Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.33Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, háborgott lelkében, és megrendült. 34Megkérdezte: Hova helyeztétek őt? Azt felelték: Uram, jöjj és lásd meg! 35Jézus könnyekre fakadt. 36A zsidók ezt mondták: Íme, mennyire szerette! 37Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg? 38Jézus – még mindig háborogva magában – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. 39Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. 40Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? 41Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. 43Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! 44És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!” (Jn 11:17-24)

Újpesti Baptista Gyülekezet

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!