204 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 17. Papp József Barnabás lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 1,1–14 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet
„1Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.
A Szentlélek ígérete és Jézus mennybemenetele4Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. 9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.12Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. 13Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. 14Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.” (ApCsel 1,1–14)
Gyulai Baptista Gyülekezet

| Cím: | 5700 Gyula, Munkácsy M. u. 11/b |
| Állandó alkalmak: | vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számáraszerda 18.00 bibliaóra szombat 17.30 ifjúsági óra |
| Honlap: | http://www.gyulaibaptista.hu/ |
https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet
https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
















