Szimfonikus istentisztelet 2026

20júni18:00Szimfonikus istentisztelet 2026Fasori Református templom, 1071 Budapest, Városligeti fasor 5.18:00(GMT+02:00)

Részletek

A Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet Eseménye

A Barcelonai Építész Iskola rektora 1878-ban ezekkel a szavakkal fordult Antoni Gaudihoz: „Ezt a diplomát vagy egy bolondnak, vagy egy zseninek adjuk át. Az idő fogja eldönteni.” Ahogy Isaak Newton a fizikában vagy Johan Sebastian Bach a zenében, mások a sport, a tudomány és egyéb területen nem pusztán a nyilvánvaló zsenialitásukban voltak a legnagyobbak, hanem Gaudihoz hasonlóan abban, ahogyan munkájukban képesek voltak Istenre, kivételes tehetségük forrására felmutatni. A júniusban épp 100 éve meghalt építész-művész-zseni ugyanis elsősorban misszionárius volt, aki 46(!) éven keresztül, haláláig az evangéliumot egyetlen épület, a Sagrada Famila tervezésébe és megépítésébe formálta bele. Káprázatos a látogatót fogadó látvány, de ami igazán ámulatba ejtő, az a személyes hitvallásnak, a Teremtő iránti alázatnak roppant kifejező ereje.

Miután Isten kijelentette Dániel prófétának a Babilóniai Birodalom királyának, Nabukadneccarnak az álmát, és annak jelentését is, így szólt: „Áldott legyen az Istennek, neve, örökön, örökké! Mert övé a bölcsesség és az erő és ő változtatja meg az időket és annak részeit.” Isten napjainkban is kezében tartja a világot, formálja a történelmet olyankor is, amikor szeizmikus geopolitikai hullámok rendezik át a korábban kialakult viszonyokat, vagy miközben a mesterséges intelligencia alkalmazásával megjelenő változások soha nem tapasztalt sebességgel alakítják át a munkaerő piacot, a társadalmi szövetet és az egyéni pszichét. Isten az idő egy pontján belépett a világba, a kereszt által megbékéltetett az Atyával és minden értelmet meghaladó módon képes békességet adni nekünk is és bármi legyen is a hétköznapi munkánk, végezhetjük hitelesen, hivatásként, szenvedélyesen, örömmel.

Közreműködők:
Pálúr János – orgonaművész
Körúti Baptista gyülekezetek kórusa, énekes szólisták
Musica Sonora Kamarazenekar

A Szimfonikus Istentisztelet a találkozások alkalma, ahol együtt van jelen a klasszikus, a himnikus és a dicsőítő zene, a művészi előadás és a közös éneklés, a különféle művészeti ágak, hívők és keresők, és ahol találkozhatunk Istennel és egymással.

Várunk mindenkit szeretettel erre a csodálatos közös találkozásra a mi Atyánkkal!

Dátum: Június 20. 18:00

Belépés: Az esemény ingyenes látogatható, viszont a regisztráció ajánlott!

Regisztrációs link:
https://docs.google.com/…/1UvVPa1iVrn6EPDza…/viewform…

Időpont

2026.06.20. 18:00(GMT+02:00)