149 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. szept. 21. Szalai Tamás igehirdetése a Mt 16:21-23, Mk 8:34-38 igeversek alapján. Tahitótfalui Baptista Gyülekezet
„21Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.22Péter ekkor félrevonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!23Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.” (Mt 16:21-23)
„34Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!35Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.36Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy?37Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért?Zsolt 49,8-938Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk 8:34-38)
| Cím: | 2021 Tahitótfalu, Ifjúság útja 13. |
| Lelkipásztor: | Váradi Antal |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 10:00 Istentisztelet Szerda 18:00 Imaóra Hétköznap több ifjúsági és családi program van. Aktuális részletek a gyülekezet Facebook oldalán találhatók. |
| Honlap: | https://www.facebook.com/TahiBaptista |
https://www.youtube.com/@TahiBaptista
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!














