Istentisztelet – 2025.08.31. – Herjeczki Dániel – Bp. Wesselényi utca

224

721 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 31. A szolgálatról – Mit jelent? Herjeczki Dániel igehirdetése a János 13:1-15 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

1Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.Jn 19,302És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt,Mt 26,213Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy,4felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára,5azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.6Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat?7Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.8Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.9Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!10Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.11Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
A Mester és tanítványai12Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek?13Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok.14Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.15Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”
(Jn 13:1-15)

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Kübler János
Állandó alkalmak:Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet
Vasárnap 17 órától istentisztelet
Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás
Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/
További információk:Körzet: Budakeszi, Széchenyi u. 50/a. – 2092

Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra:    / wesselenyiutca  
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!