2025. október 10–12. között (péntek vacsorától vasárnap ebédig) tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Férfi a pályán – országos baptista férfitalálkozó. Az idei alkalom címe: Talpon maradni. Helyszín: SDG Konferencia-központ, Balatonszárszó.

Előadók:

Mike Sámuel – magamról a számok tükrében

• 54 éve érkeztem harmadikként egy négygyerekes lelkipásztorcsaládba
• 38 éve követem Jézust tudatosan: néha kullogva, letérve, örömmel, fásultan, sokszor megtérve, de mindig a kegyelmébe kapaszkodva
• 30 éve ismerkedek és válok eggyé ugyanazzal a nővel, feleségemmel, Laurával
• 2 gyermek édesapja – 26 éve a végtelenül kreatív és művészi hajlammal megáldott Flóráé, 23 éve pedig a nagy és jó szívvel megáldott Botondé
• Az elmúlt 31 évben három baptista gyülekezetben bojtárkodtam: 5 évet Nagyváradon, 5 évet Kolozsváron és majdnem 21 évet Kecskeméten
• Hogy mennyi van hátra? Azt egyedül Ő tudja. Szeretnék több időt szánni a tanítványi kapcsolatokra. Kevés emberrel sok időt tölteni, és nem sok emberrel keveset.


Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember

1966. június 29-én született Budapesten. Első sikereit válogatott atlétaként érte el: húszévesen, juniorként felnőtt magasugróbajnok lett. Teológiai tanulmányai befejeztével 1966. június 15-én szentelték pappá Esztergomban.
2000-től a Semmelweis Egyetem oktatója, ahol lelkigondozói, mentálhigiénés, szociális munka mesterképzés és munkahelyi mentálhigiéné szakokon tanít. A Magyar Pszichodráma Egyesület keretében önismereti csoportokat vezet.
Létrehozta a Pálferi Alapítványa a Teljes Életért közhasznú szervezetet, melyen belül munkatársaival mentálhigiénés szolgálatot működtetnek a testi, lelki, szellemi, szociális és spirituális jóllét előmozdítása és fejlesztése érdekében.

Évente több mint 400 előadást tart művelődési házakban, közintézményekben.
Az elmúlt hat-nyolc évben az üzleti világban is sok szereplést, közreműködést vállalt. Különböző iparágakban, sok vállalat, cég számára tart vezetők, munkatársak számára motivációs előadást.
Idáig hat önálló könyve jelent meg, és közel húsz kötetben olvashatók írásai.

A palferi.hu weboldalon elérhetők a „Keddi alkalmak”, a „Teljességre hangolva” adások és a „Vasárnapi beszédek” hanganyagai.
Díjak, elismerések: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011), Prima díj (2013), Prima Primissima közönségdíj (2013),
MOB fair-play (életmű kategória 2015), Pro Universitate Érdemrend (2019), Magyar Örökség díj (2021)


Dr. Steiner József

A Harley Davidson-os teológus professzor, aki a hitet, a tudományt és a szabadságot ötvözi egy tanító szívével és egy kalandor lelkével. József eredetileg villamosmérnökként szolgált. Krisztus elhívását elfogadva a misszió mezejére lépett: gyülekezeteket plántált, missziói közösségeket épített fel. Tudományos doktorátusát (PhD) a missziológia területén szerezte. Eddig 103 országban járt missziói úton. Szervezeti vezetőket képez Európában, Afrikában, Amerikában és Ázsiában, ugyanakkor nagyon fontos neki a magyar eklézsia egészsége. Felesége, Csilla 30 éve társa a küldetésbetöltésben is, teljes időben. Két gyermekük van: Dávid (26), aki egyetemista és vállalati adószakértő, és Ráhel (30), aki multivállalatoknál betöltött HR-vezetői munkakörét a főállású szolgálatra váltotta idén.
József szeret motortúrázni, olvasni, fotózni és kultúrák közötti tapasztalatokat szerezni utazásai során.


Finucci Gospel Group

A zenekar alapítói Balogh Roland Junior Prima díjas művész, zeneszerző és nem utolsósorban teológus. A zenekart együtt alapították ikertestvérével, Balogh Zoltánnal, aki Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjas zeneszerző, producer. Gyerekkoruk óta istenközpontúságban nőttek fel, Isten tölti be az életüket azóta is.
A jazz a fő stílus, amit képviselnek, mert a zene legmagasabb fokát akarták megtanulni, amikor elkezdtek a zenével komolyabban foglalkozni. 2008-ban tértek meg, majd néhány évvel ezután megkeresztelkedtek a Jordán folyóban, de már előtte is és azóta is szívesen tesznek eleget a jazzkoncertek mellett minden olyan koncertnek, ahol Istent dicsőíthetik. Ezen a koncerten is saját és elismert dicséreteket hallhatunk majd igényes hangszerelésben, táncra perdítő szólókkal ötvözve.


MABIM DICS

A MABIM dicsőítő csapata olyan baptista fiatalokból álló formáció, akik a mindennapi kihívások – munka vagy tanulmányok – mellett mintegy elhívásként ragadnak hangszert, vagy épp énekelnek, így megélve a dicsőítés és a szolgálat örömét. Az utóbbi évek során a Szikra Díj elnyerése mellett számos egyházi és ifjúsági eseményen való állandó közreműködés által szerezhettünk további tapasztalatokat a dicsőítésben, Isten magasztalásának gyönyörűségében. Célunk, hogy szolgálatunk során, dalainkon keresztül mindenkori hallgatóságunk találkozhasson Isten szent, életet átformáló jelenlétével.

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!