János 8, Többé ne vétkezz! – Kovács Dániel – 2025.03.09. – Székesfehérvár

448

71 megtekintés Az élő közvetítés ennyi ideje ért véget: 6 óra Kovács Dániel lelkipásztor igehirdetése a Jn 8:1-11 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

1Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. 2De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. 3Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, 4és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. 5Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?3Móz 20,10; 5Móz 22,22-24  6Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. 7Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.5Móz 17,7; Róm 2,1  8És lehajolva tovább írt a földre. 9Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. 10Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? 11Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8:1-11)

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Cím: 2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor: Kovács Dániel
Állandó alkalmak: Szerda: 18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam

Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom

Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalom

Vasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet

​Házi csoportok családoknál
​Honlap: http://baptistafehervar.hu/

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!