József nem passzív szemlélője a karácsonyi történetnek

2025 - Áhítat, 2025. december 26. péntek
A hét témája: Növekedjünk!

Mt 1,18–25

József Isten szavára kész volt változtatni a cselekvési tervén. Te is meg tudnád tenni?

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.

Gondolatok az igéről

József engedelmeskedett Isten szavának, amit az angyal tolmácsolt felé. Nem kis tett volt ez! Kész az eredeti szándéka mellett maradni, és elvenni feleségül Máriát, a jegyesét. Kész elfogadni a gyermeket sajátjaként, és fiaként neveli őt. És kész – Zakariáshoz hasonlóan – nem önmaga után Józsefnek nevezni a gyermeket, hanem Jézusnak. Józseffel nem csak úgy történnek az események, és sodródik azokkal, hanem aktív és engedelmes résztvevője mindennek. Lássuk meg, hogy Isten Fia az Istennek engedelmes családba érkezik meg, jó helyre! Szükség is lesz a későbbiekben erre az Atya iránti engedelmességre, mert a sátán mindent megtesz, hogy csecsemőként elpusztítsa a Messiást. Vajon nálad, testvérem, jó helyre érkezett a Messiás? Engedelmes szívre talált? Aktív szereplője vagy az üdvtörténetnek? Hiszen ma is engedelmes szíveket keres Isten, akikben otthonra találva az evangélium eljuthat még sokakhoz. Nem hiszem, hogy József sokat tudhatott előre mindabból, ami történni fog vele. Annyit tudott, amennyit a mennyei küldött elmondott, és Józsefnek ez elég volt ahhoz, hogy cselekedjen. Legyen kész a szíved Isten szavát meghallani, és meg is cselekedni mindazokat, amiket mond neked!

Imaáhítat

Adjunk hálát a Jézusban láthatóvá lett Istenért! (1Móz 16,13)

Papp Dániel



Napi áhítat e-mailben is.

Iratkozz fel, hogy naponta elcsendesedhess áhítatban!
Milyen nap van ma?
Ennek az ellenőrzésnek az a célja, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy Ön egy valós személy, és nem egy program.
A www.baptist.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tartalmát megismertem. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat az adatkezelő a tájékoztatóban foglaltak szerint kezelje.