2026. 05. 17. – A hit, amely nem önmagát építi – Bohus Bence – Szeged Új Remény

37

70 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. máj. 17. Bohus Bence igehirdetése a 1Korinthus 8, Hóseás 4:6, Példabeszédek 18:15, Róma 14:23, 2Mózes 32:32, Eszter 4:16, Róma 9:3, János 15:13 igeversek alapján.  Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

1Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. 2Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. 3De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten.4Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. 5Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, 6nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. 7Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. 8Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. 9De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. 10Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? 11És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. 12Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. 13Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.” (1Korinthus 8)

Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk György
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!