2025.09.07. A magok ereje (Paróczi Zsolt) – Kecskemét

121

2335 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. szept. 7. Az igehirdetés címe: A magok ereje és a környezet hatásának jelentősége. Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Mt 13:1-9,18-23 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

1Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján,2de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.3Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni,4és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat.5Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben;6de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.7Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat.8A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.9Akinek van füle, hallja!…
18Ti azért halljátok meg a magvető példázatát!19Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag.20A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja,21de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik.22A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz.1Tim 6,923A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.”
(Mt 13:1-9,18-23)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Kaszala István
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!