2025. 08. 10. Istentisztelet de. – Győri Kolos – Bp. Pesterzsébet

139

283 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 10. #baptista#biblia#keresztény Győri Kolos lelkipásztor igehirdetése a Lk 9:1-11 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

1Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására.2Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak.3Ezt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, második ruhátok se legyen!4Amikor betértek egy házba, maradjatok ott, és onnan induljatok tovább!5Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyságul ellenük.6Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.7Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és nem tudta, mit gondoljon, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból,8némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.9Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom? És látni akarta őt.10Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték Jézusnak mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba.11De amikor a sokaság ezt megtudta, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük.” (Lk 9:1-11)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla, Győri Kolos
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!