2025. 07. 13. délelőtti istentisztelet // Mészáros Kornél – Újpest

187

319 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 13. #baptista#IT#ubgy Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Pál levele a galatákhoz 5. rész, 22-23 és Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 1. rész, 6-12 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

22A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,23szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5:22-23)

6Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen,7nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,8tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.Ézs 66,15;Jer 10,25;Zsolt 79,69Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától,10amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.Ézs 49,311Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan,12hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.Ézs 66,5 (2Thesz 1:6-12)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!