2025. 06. 22. délelőtti istentiszelet // Kmethy Gergely – Újpest

196

281 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jún. 22. #baptista#IT#ubgy Kmethy Gergely igehirdetése a János evangéliuma 17. rész, 1-19 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

1Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, 2mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.Jn 3,35  3Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem:Jn 4,34; Jn 5,36  5és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.Fil 2,6-11; Zsid 1,3 
   6Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet.2Móz 3,13  7Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; 8mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. 9Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, 10és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. 11Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! 12Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.Zsolt 41,10  13Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. 14Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.Jn 3,13  15Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.1Kor 5,10; 1Jn 2,14  16Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. 17Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. 18Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: 19én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.1Kor 1,30; Ef 5,26; 1Thessz 4,7; Zsid 9,14; Zsid 10,10
(Jn 17,1-19)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!