206 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jún. 15. Perlaki Csaba igehirdetése a Gal 5:16-26 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet
„16Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 17Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.Róm 7,15-23 18Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. 19A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, 20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, 21irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. 22A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. 24Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.Róm 6,6; Kol 3,5 25Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. 26Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.” (Gal 5:16-26)
https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet
https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet
Lelkipásztor: | Merényi Zoltán |
Állandó alkalmak: | vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra szombat 17.30 ifjúsági óra |
Honlap: | http://www.gyulaibaptista.hu/ |
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!