287 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. máj. 25. #Isten #keresztény #baptista Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Zsid 2:5-12 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet
„5Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. 6Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá?Zsolt 8,5-7 7Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, 8mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, 9azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.2,8-9. rész 10Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. 11Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, 12amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”Zsolt 22,23„ (Zsid 2:5-12)
Cím: | 1203 Budapest, Ady E. u. 58 |
Lelkipásztor: | Katona Béla, Győri Kolos |
Állandó alkalmak: | csütörtök 18:30 Bibliaóra vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra vasárnap 10:00 Istentisztelet vasárnap 17:00 Istentisztelet |
Honlap: | http://www.pbgy.hu/hu/ |
Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!
Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala:
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala:
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!