2025.04.13 | Jézus és az ember, aki fül nélkül hallott igazán | Dr. Pafkó Tamás | Istentisztelet – Debrecen Trinity

365

195 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. ápr. 13. TRINITY BAPTISTA GYÜLEKEZET Dr. Pafkó Tamás lelkipásztor igehirdetése a Jn 18:1-11 igeversek alapján. Trinity Baptista Gyülekezet Debrecen

1Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kidrón-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. 2Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. 3Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. 4Jézus pedig tudva mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: Kit kerestek? 5Azok így feleltek: A názáreti Jézust. Én vagyok – mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. 6Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek.Jn 8,24  7Ekkor újra megkérdezte tőlük: Kit kerestek? Ők ismét ezt felelték: A názáreti Jézust. 8Jézus így szólt: Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni! 9Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit. 10Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. 11Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?” (Jn 18:1-11)

Trinity Baptista Gyülekezet
Cím:4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.
Lelkipásztor:Pafkó Tamás dr.
Állandó alkalmak:Istentisztelet:vasárnap 10.00, közben gyermekfoglalkozás Ifjúsági alkalom: péntek 19.00
Honlap:www.trinitygyulekezet.hu

https://www.facebook.com/trinitydebrecen

https://www.youtube.com/@trinitydebrecen

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!