203 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 19. Kiss Tibor lelkipásztor igehirdetése a Mk 2,23-3,6 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet
„23És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. 24A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? 25Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 27Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 28tehát az Emberfia ura a szombatnak is.
1Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember. 2Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. 3Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre! 4Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. 5Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. 6A farizeusok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.” (Mk 2,23-3,6)
https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet
https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet
Lelkipásztor: | Merényi Zoltán |
Állandó alkalmak: | vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra szombat 17.30 ifjúsági óra |
Honlap: | http://www.gyulaibaptista.hu/ |
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!