409 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. márc. 31. #baptista#IT#ubgy Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Máté evangéliuma 22. rész, 23-33 igevesek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet
„23Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: 24Mester! Mózes ezt mondta: „Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.” 25Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, a feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. 27Végül meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt? 29Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát. 30Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: 32„Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. 33Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.” (Mt 22:23-33)
| Cím: | 1043 Budapest, Kassai u. 26. |
| Lelkipásztor: | Mészáros Kornél |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 9 óra imaóra 9 óra bibliaóra gyermekek részére 10 óra istentisztelet 17 óra istentisztelet kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!) csütörtök 18 óra bibliaóra péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra |
| Honlap: | http://www.ujpest.baptist.hu/ |
https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista
https://www.facebook.com/ujpestibaptista
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!











