2023. 12. 26. (du.) | Az igazi világosság a világban – Jn 1,9-18 – Dr. Kovács József – Szatmárnémeti

211

721 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. dec. 26.Istentisztelet karácsony második napjának délutánján. Dr. Kovács József lelkipásztor igehirdetése a Jn 1,9-18 igeversek alapján. Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet

9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
14Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 15János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 16Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. 17Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. 18Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.”
(Jn 1,9-18)

https://www.youtube.com/@szatmbaphttps://szatmaribaptista.ro/

ISTEN HOZOTT A SZATMÁRNÉMETI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET HONLAPJÁN!

Címünk: Szatmárnémeti, P-ța Eroilor revoluției (István tér) 9 – lásd a térképet itt

Istentiszteleti összejöveteleink:

Vasárnap reggel 10 órától
Vasárnap délután 17 órától
Pénteken délután 19 órától

Istentiszteleteink nyilvánosak: szeretettel hívunk várunk mindenkit.
A vasárnapi istentiszteleteket élő adásban közvetítjük, amelyek megtekinthetők

YOUTUBE és

FACEBOOK csatornánkon keresztül


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286