2023-11-26-de Kiss János: Jelenések könyve 10. – Nem lesz többé idő… – Debrecen

236

720 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. nov. 26. Kiss János lelkipásztor igehidetése a Jelenések könyve 10 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

1És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop, 2kezében nyitott könyvecske volt, jobb lábát rátette a tengerre, a balt pedig a földre, 3és felkiáltott hatalmas hangon, ahogyan az oroszlán ordít, és amikor felkiáltott, megszólalt a hét mennydörgés a maga hangján. 4Amikor megszólalt a hét mennydörgés, írni akartam, de hallottam egy hangot az égből, amely így szólt: Pecsételd le, amiket a hét mennydörgés mondott, és ne írd le! 5Ekkor az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre, 6és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz több idő, 7hanem csak azok a napok, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja, és beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak.
8Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll. 9Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz. 10Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. 11És ez a szó hangzott felém: Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról.”
(Jel 10)

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János és Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!