2023.11.05. Vasárnap Du. – 1Jn 3:11-24 – dr. Borzási István – Kraszna

243

1 413 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. nov. 5. dr. Borzási István lelkipásztor igehirdetése az 1Jn 3:11-24 igeversek alapján. Krasznai Magyar Baptista Gyülekezet

11Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, 12nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.
13Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. 14Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad. 15Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. 16Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. 17Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete?
18Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. 19Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. 24Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”
 (1Jn 3,11-24)

Vetye utca 613. szám, Kraszna, Szilágy megye, Románia (Str. Veche, nr. 613, Crasna (457085), Sălaj, Romania)
Az alábbi időpontokban tartjuk az alkalmainkat: Vasárnap 10:00 Vasárnap 17:00 Péntek 20:00
Gyülekezetünk weboldala: https://www.kramaba.ro/
Gyülekezetünk facebook oldala: https://www.facebook.com/krasznaibaptista/
Ifjuságunk instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/

Facebook: https://www.facebook.com/krasznaibapt…
Weboldal: https://kramaba.ro/
KraMaBa Ifjúság instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/
https://www.youtube.com/@KraMaBaGy


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286