2023-09-24 Vasárnap de. – Ócsa

237

121 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 24. Igehirdetés a Jel 20:1-6 igeversek alapján. Ócsai Baptista Gyülekezet

1És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. 2Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, 3levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.
4És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. 5A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. 6Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.”
(Jel 20:1-6)

https://www.youtube.com/@ocsaibaptistagyulekezetkoz2443

Cím: 2364 Ócsa, Kiss E. u. 14.
Lelkipásztor: Papp József Barnabás
Állandó alkalmak: Vasárnap: 9-órától Imaóra
10-órától Istentisztelet
17-órától Istentisztelet
Szerda: 18-órától Bibliaóra
Szombat: 18-órától: Ifjusági Bibliaóra
Honlap: http://www.ocsaibaptista.hu/

https://www.facebook.com/ocsaibaptista


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286