2023. 07. 23. Vasárnap délelőtt – Nagy János – Buda

297

Élő közvetítés dátuma: 2023. júl. 23. Nagy János igehirdetése a 2Tim 1:6-14 igeversek alapján. Budai Baptista Gyülekezet

“Ezért emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét, amely kézrátételem által van benned. Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.”
(2Tim 1:6-14)

https://www.youtube.com/@budaibaptista

https://www.facebook.com/BudaiBaptista

Cím:1118 Budapest, Alsóhegy u. 38.
Lelkipásztor:Kotán Béla
Állandó alkalmak:Vasárnap délelőtti istentisztelet: minden vasárnap 10 órától körülbelül 11:30-ig.
Vasárnap délután istentisztelet: minden vasárnap 17 órától (nyáron 18 órától).
Csütörtöki Bibliaóra: minden csütörtökön 18:30-tól.
Bibliakör gyermekeknek, gyülekezeti imaórák: minden vasárnap 9:15-től 10 óráig
Biztos Szikla Klub: minden pénteken 17 órától 18:30-ig.
Ifi: minden pénteken 18:30-tól 21:30-ig.
Mamakör: havonta változó időpontban, 18 órától.
Honlap:http://budaibaptista.hu/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286