2023. 07. 16. (de.) | Krisztus szolgái, Isten titkainak sáfárai – 1Kor 3,18-4,5 | Kovács József – Szatmárnémeti

466

Élő közvetítés dátuma: 2023. júl. 16. Dr. Kovács József lelkipásztor igehirdetése az 1Kor 3,18-4,5 igeversek alapján. Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet

„Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, aztán ez is: „Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók.” Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.
Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”
(1Kor 3,18-4,5)

https://www.youtube.com/@szatmbap

https://szatmaribaptista.ro/

ISTEN HOZOTT A SZATMÁRNÉMETI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET HONLAPJÁN!

Címünk: Szatmárnémeti, P-ța Eroilor revoluției (István tér) 9 – lásd a térképet itt

Istentiszteleti összejöveteleink:

Vasárnap reggel 10 órától
Vasárnap délután 17 órától
Pénteken délután 19 órától

Istentiszteleteink nyilvánosak: szeretettel hívunk várunk mindenkit.
A vasárnapi istentiszteleteket élő adásban közvetítjük, amelyek megtekinthetők

YOUTUBE és

FACEBOOK csatornánkon keresztül


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!