2023-07-09-du Csercsa Attila: Velünk az Isten – A Szent Sátor takarói – Debrecen

577

Élő közvetítés dátuma: 2023. júl. 9. Csercsa Attila igehirdetése a 2Móz 25:8-9, 26:1-14 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet.

„Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját!” (2Móz 25:8-9)
A hajlékot tíz sátorlapból készítsd: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítsd azokat! Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök legyen, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök. Egyforma legyen a mérete mindegyik sátorlapnak. Öt sátorlap legyen egymással összefűzve, a másik öt sátorlap is legyen egymással összefűzve. Azután készíts kék bíbor hurkokat az egyik sátorlap szegélyén az összefűzésnél. Ugyanilyeneket készíts a másik sátorlap szegélyén is, azon a végén, ahol összefűzik. Készíts ötven hurkot az egyik sátorlapon, és ötven hurkot készíts annak a sátorlapnak a szegélyén is, amelyet hozzáfűznek. Egymással szemben legyenek a hurkok. Készíts ötven aranykapcsot, és ezekkel a kapcsokkal rögzítsd egymáshoz a sátorlapokat! Így áll majd össze a hajlék.
Azután készíts sátorlapokat kecskeszőrből sátortetőnek a hajlék fölé: tizenegy ilyen sátorlapot készíttess. Egy sátorlap hossza harminc könyök legyen, a sátorlap szélessége pedig négy könyök legyen. Egyforma legyen a mérete a tizenegy sátorlapnak. Fűzz össze öt sátorlapot külön, és hat sátorlapot is külön. A hatodik sátorlap pedig lógjon le a sátor elején. 1Készíts ötven hurkot az egyik sátorlapnak arra a végére, ahol összefűzik, és ötven hurkot a másik sátorlapnak arra a szélére is, ahol összefűzik. Készíts ötven rézkapcsot, és akaszd a kapcsokat a hurkokba. Így fűzd össze a sátortetőt egy egésszé! Ami pedig a sátortető lapjainak lelógó részét illeti: a lelógó sátorlap fele lógjon rá a hajlék hátuljára, abból pedig, ami a sátortető lapjainak hosszából túllóg, egykönyöknyi innen, egykönyöknyi onnan lógjon le, vagyis hajoljon rá a hajlék két oldalára innen is, onnan is, és fedje be azt! Készíts még egy takarót is a sátorra vörösre festett kosbőrből, és arra még egy takarót delfinbőrből.”
(2Móz 26:1-14)

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!