1Tim. 6:1-10 Megelégedés – Pesti Csaba – Karcag

292

Premier dátuma: 2023. aug. 6. Pesti Csaba lelkipásztor igehirdetése az 1Tim. 6:1-10 igeversek alapján. Karcagi Baptista Gyülekezet

“Akik iga alatt görnyedő szolgák, a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk. 2Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek. Ezeket tanítsd és hirdesd!
3Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, 4az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. 5Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. 6Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, 7mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. 8De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 9Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. 10Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.”
(1Tim 6:1-10)

Cím:5300 Karcag, József Attila u. 11.
Lelkipásztor:Pesti Csaba
Állandó alkalmak:Szerda: 18 óra istentisztelet
Szombat: 15 óra ifjúsági istentisztelet (minden hónap második szombatján)
Vasárnap: 9.30 óra imaóra 10 óra istentisztelet
18 óra istentisztelet
Honlap:http://www.karcag.baptist.hu
További információk:Körzet:
Bucsa, Rákóczi u. 16. – 5527;
Kisújszállás, Kossuth u. 29. – 5310;
Kunmadaras, Bacsó B. u. 11. – 5321;
Poroszló, Fehéraklai u. 25. – 3388;
Tiszaigar, Dózsa Gy. u. 20. – 5361;
Tiszaszentimre, Kör u. 21. – 5322

https://www.youtube.com/@karcagibaptistagyulekezet

http://www.karcag.baptist.hu

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064743124750


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286