Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel! Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem! Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel? Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember? Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből!- Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.

Gondolatok az igéről

Jób mindannyiunknál nagyobb megpróbáltatásokon ment át. Elvesztette minden vagyonát, minden gyermekét, minden reménységét. Mélységes gyászát elviselhetetlen fizikai fájdalom tetézi. Miközben cserépdarabokkal vakarja fekélyeit, melyek tetőtől talpig beborítják, imádságban keresi szenvedéseinek okát. Nem érti, hogy Isten miért bünteti őt, hiszen egész életében igaz módon szolgált neki. Egészen eddig jóságosnak és igazságosnak ismerte meg őt, most viszont az ellenkezőjét érzi. Kérdéseire nem érkezik válasz, nem létező bűnei miatt igazságtalanul szenved. Belső vívódásai hangos, számonkérő fohász formájában lesznek nyilvánvalóvá. Tudja, hogy az örökkévaló, teremtő és mindenható Istennek megvan a hatalma, hogy újra egészen semmivé tegyen, alkotóelemeinkre bontson bennünket. De mi értelme volna annak, hogy miután megformálta az embert, egyszer csak minden ok nélkül újra porrá tegye? Valljuk be, hogy sokszor éreztük már mi is igazságtalannak Istent azért, amit adott vagy amit megengedett az életünkben! De Jóbbal együtt nekünk is érdemes elgondolkodnunk azon, hogy életünk nehézségei nem büntetés és nem is rombolás következményei, hanem Isten formáló munkája, alkotó hatalmának kiteljesedése megszentelődésünk érdekében. Mert „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját... hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek” (Jak 1,12–18).