Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót. Elsuhannak, mint a sáscsónak, vagy ahogyan a sas lecsap zsákmányára. Ha ezt mondom: El akarom felejteni panaszomat, vidámra akarom változtatni arcomat, megborzadok sok fájdalmamban. Tudom, hogy nem tartasz ártatlannak. Ha tehát bűnös vagyok, minek fárasszam magam hiába? Ha hóban mosakodnám is, ha lúggal tisztítanám is kezemet, akkor is sárba taszíthatsz, még ruháim is utálnának engem. Mert ő nem ember, mint én, akinek azt felelhetném: Vigyük bíró elé a vitánkat!

Gondolatok az igéről

Életünk napjai elzúgnak felettünk, mint ahogy a sas lecsap a zsákmányára. Jób ezt a képet használja fel arra, hogy leírja, milyen gyorsan és váratlanul sújtott le rá és családjára a nehézség és a szenvedés. Ez volt életének legnehezebb tapasztalata. Ráadásul Jób készült a nehéz időkre. Mindent megtett a családjáért, sőt annál többet is. Amikor fiai lakomát tartottak, akkor Jób áldozatot mutatott be értük, hogy megszentelje őket, hogy ha véletlenül a gondolatukban káromolták volna Istent, akkor se érje el őket az ítélet. Jób mindent megtett azért, hogy a családját megóvja. Ő felkészült a nehézségre, ami mindig ott leselkedik az emberre. Ez sem mindig elég. Nem könnyű ezt kimondani és elismerni. Ezért néha az ember úgy tesz, mintha nem lenne semmi baj. Vidámnak akarja tettetni magát, hogy senki ne vegye észre a fájdalmát. Ez egy teljesen természetes, de csak emberi megoldási kísérlet. Jób könyve abban segít nekünk, hogy szembe merjünk nézni a szenvedés valóságával, és meg merjünk állni Isten előtt. Soha nem szabad elfelednünk, hogy Isten kegyelme nélkül a legkisebb nehézség is végzetes lehet a számunkra. Isten irgalma azonban minden élethelyzetünkre elegendő oltalom. Imádkozz ma ezért!