„Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap!” (Zsolt 96,2)
A Zeneügyi Bizottság a Magyarországi Baptista Egyház vezető zenei testülete, amely irányító és koordináló szerepén túl fontos feladatának tekinti, hogy a baptista gyülekezetekben szolgáló zenei csoportok (énekkarok, zenekarok, ifjúsági zenei csoportok) működését és fejlődését segítse többek között új zenei kiadványok megjelentetésével, szakmai konzultációkkal, továbbképzésekkel. A bizottság elnöke dr. Almási Kornél Zsolt, tagjai az egyház különböző zenei testületeinek vezetői, képviselői.
Baptista Központi Énekkar
A Baptista Központi Énekkar 1957-ben alakult Bányai Jenő karnagy és Beharka Pál orgonaművész vezetésével. Az énekkar művészeti vezetését 1982 óta Oláh Gábor karnagy látja el.
Az énekkar repertoárja elsősorban azt a baptista kórusanyagot öleli fel, amely Magyarországon a gyülekezeti énekkarok megalakulása óta egészen napjainkig jellemzi a kóruséneklést szerető és művelő gyülekezeteket.
Természetesen ezen túlmenően az egyetemes klasszikus kórusmuzsika minden olyan művét is énekli, amelyek összeegyeztethetőek az énekkar hitbeli látásával és meggyőződésével.
A legegyszerűbb énekfeldolgozásoktól kezdve a nehéz kórusműveken keresztül egészen a zeneirodalom legnehezebb, de egyben legnagyszerűbb oratóriumainak a megszólaltatása is örömet jelent az együttesnek. Az egyetemes zeneirodalom alkotásai közül is kiemelkedő jelentőségűek a magyar szerzők alkotásai, mint például Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Lisznyay Gábor, Farkas Ferenc, Gárdonyi Zoltán stb. művei.
A Baptista Központi Énekkar a baptista közösségen belül végzett szolgálatai mellett gyakran vesz részt különféle ökumenikus alkalmakon, nem egyházi szervezésű jótékonysági és karitatív célokat szolgáló rendezvényeken és külső szervezésű hangversenyeken. Így működött közre az 1999. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon, amikor Mozart Requiemjét énekelte a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével, Fischer Ádám nemzetközi hírű karmester vezényletével.
1991 márciusában a III. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen az énekkar a nagyvegyeskari kategóriában arany diplomát nyert. Több hanglemez és számos kazettafelvétel készült a kórussal, amelyek a legegyszerűbb énekektől a nagy oratóriumokig sok mindent felölelnek. Az énekkar rendszeresen ad elő hangversenyeket a Magyar Rádió stúdióiban.
A Magyar Televízió és a Duna Televízió is több felvételt készített már a kórusról. Hazánkon kívül is komoly megbecsülést szerzett az énekkar akár a magyar baptista közösségnek, akár a magyar zenekultúrának. A kórus a következő országokban járt az eddig eltelt időszakban: Ausztria, Svájc, Németország, Szlovákia, Svédország, Hollandia, Románia (Erdély), Jugoszlávia, Amerika, Anglia.