A Nap Utcai Baptista Gyülekezet harmadik alkalommal kapcsolódott be virágvasárnap délelőttjén a 11 éves múltra visszatekintő Bach Mindenkinek Fesztivál (BMF) programsorozatába.
„A Bach Mindenkinek Fesztivál nemzetközi program 2010-ben Dale Henderson gordonkaművész (New York) kezdeményezésére jött létre. Célja az volt, hogy minden év márciusában – J. S. Bach március 21-i születési évfordulójának napjaiban – a lehető legszélesebb körben rendezzenek ingyenes/jótékonysági koncerteket templomokban, hangversenytermekben, zeneiskolákban, kórházakban, aluljárókban, szociális intézményekben, közösségi házakban, szabad téren, bárhol. Az eseményt a világ számos országában megtartják, így Magyarországon is. A fesztivál hazai népszerűségét igazolja az ebben a szűk, kéthetes időszakban országosan megtartott több száz hangverseny, zenés áhítat is.” (Tóka Szabolcs)
Ezen a zenés-irodalmi istentiszteleten az igei-lelki-szellemi tartalom mellett helyet kapott a Johann Sebastian Bach művészetéről való megemlékezés is. Bevezető gondolataiban Jobbágy Ferencné arról beszélt, hogy Bach művei hangokba öntött hitvallásként emelik az ünnep fényét. Bach zeneműveiben a nagyheti események sokszor megjelennek, ezért különleges lehetőség az alkalom a hitünk mélyítésére.
Az igehirdető Balla Péter lelkipásztor prédikációjának alapigéi a Gal 3,7–14 igeversek voltak. Isten Jézus áldozata miatt bocsát meg nekünk. Míg az Ószövetségben a törvény be nem tartása halállal vagy áldozattal járt, valakinek meg kellett halnia a bűneinkért. Így a megváltásunk óta a mi életünk Jézusról szól, semmit sem kell egyedül, saját erőből csinálnunk, mert Isten adja a lelkét nekünk mindenhez. Jézus követése az örök élet elnyerését és a Megváltóhoz való kapcsolódást jelenti. Isten új szívet szeretne nekünk adni, és kér, hogy bízzuk rá az életünket, hogy örömteljes legyen, és hogy hozzá hasonlatossá formálhasson át minket.
A gyermekek is helyet kaptak a zenei szolgálók körében, Oláh Martin és Balázs Norbert zongoradarabokat játszottak, Pék Naomi pedig Gerzsenyi Sándor Virágvasárnap című versét mondta el.
Bach művészetéről Mikes Balázs tartott rövid, de annál különlegesebb és érdekesebb előadást, amelynek szövegét itt közöljük:
„A feleségem, Krisztina tanítónő, pedagógus. Egyszer, amikor már minden fegyelmezési eszköz kifogyott a tomboló, verekedő gyermekek megfékezésére, hirtelen ötlettől vezérelve egy Bach-CD-t tett a lejátszóba. Az addig féktelen gyerekek hirtelen lenyugodtak és kezesbárányként kezdték végezni a feladatukat. Egy idő múlva a legkomiszabb gyerek odafordult a feleségemhez: – Kriszta néni, kérlek, tegyél fel más zenét, mert erre a zenére nem lehet verekedni!
Szeretettel köszöntök mindenkit, aki jelen van ezen a virágvasárnapi örömünnepen. Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásán igazi fesztiválhangulat lehetett akkor és ott több mint kétezer évvel ezelőtt. De ez a felszabadult öröm magában hordoz egy láthatatlan, de érzékelhető szomorúságot. Hiszen hamarosan bekövetkezik Isten Fiának, Jézus Krisztusnak halandó emberként megélt utolsó életszakasza. A nagycsütörtöki utolsó vacsora, a nagypénteki nagytanács előtti vallatás, a megkorbácsolás, a keresztre feszítés, a nagyszombati halotti csend és a mindent elsöprő feltámadás vasárnapja.
Virágvasárnap ünnepén különös kettősségben állunk itt: egyszerre vesz körül bennünket az öröm és az ünnepi ragyogás, de már ránk vetül a szenvedéstörténet komolysága. Jeruzsálem kapui megnyílnak, a tömeg ujjong, pálmaágak lengenek, és a hozsannák hangja betölti az utcákat. Ünnep van – király érkezik. És mégis: ez a király nem hatalommal, hanem alázattal jön. Nem diadalmenetben, hanem egy szamár hátán. Nem hódítani, hanem odaadni magát.
Talán nincs olyan zeneszerző, aki ezt a virágvasárnapi feszültséget mélyebben és megrendítőbben szólaltatná meg, mint Johann Sebastian Bach. Az ő művészetében egyszerre szólal meg az ünnep és a kereszt árnyéka. A dicsőség és a szenvedés nem egymást kizáró, hanem egymást beteljesítő valóságok.
Ha csak a passióira gondolunk – különösen a Máté- vagy a János-passióra –, azt tapasztaljuk, hogy a zene nemcsak elmeséli a történetet, hanem bele is von bennünket. Az ujjongó »Hozsanna!« és a későbbi »Feszítsd meg!« között ott van az emberi szív minden ingadozása. Bach zenéje nem engedi, hogy kívülállók maradjunk: ráébreszt, hogy ez a történet rólunk is szól.
A Voyager–1 űrszonda tőlünk 25,3 milliárd kilométerre a hangsebesség ötszázszorosával kering az űrben, rajta egy aranylemezzel, amelyen többek között az emberi civilizáció legfontosabb zenei kincsei szerepelnek. Többek között egy bolgár népi énekes, gamelán zene, navahók éjjeli dala, a Varázsfuvola és a Tavaszi áldozat részletei, Chuck Berry. A huszonhét zenedarab között három Bach-tétel szerepel.
Az anekdota szerint, amikor a NASA-nál arról tanácskoztak, hogy mi kerüljön a Golden Recordra, mi legyen az, amivel egy idegen, űrbéli civilizációnak bemutatkozunk, Bach említésénél valaki megszólalt:
No, hát az mégis dicsekvés lenne!
Szeretnék egy jól ismert gondolatot megosztani Bachhal kapcsolatban: »Nem minden zenész hisz Istenben, de mindegyikük hisz Bachban.« A mondás arra utal, hogy Johann Sebastian Bach zenéje olyan egyetemes tekintélynek és zenei igazságnak számít a muzsikusok körében, amely a hitbéli kérdésektől függetlenül mindenki számára megkérdőjelezhetetlen. Művészete a technikai tökéletesség és a mély érzelmi tartalom miatt zenei etalon. Mint »a zene atyjának«, Bachnak művei a zeneművészet számára abszolút igazodási pontot jelentenek.
Apropó művészet: zeneművészet, képzőművészet, előadó-művészet, irodalom. Menjünk kicsit beljebb Isten teremtő kreativitásába, és lássuk meg a kapcsolódási pontokat! Képzőművészet és zeneművészet megjelenése egy adott témában. Caravaggio remekműve: Pihenő Egyiptomba menekülés közben.
Szeretném felhívni a figyelmet a festmény néhány szimbolikus elemére:
• Az angyal kezében lévő hegedű (pontosabban egy korai vonós hangszer, a lira da braccio [líra da braccso]) elszakadt húrja a földi tökéletlenséget és a halandóságot szimbolizálja a mennyei harmóniával szemben. Míg az angyal játéka a mennyei harmóniát jeleníti meg, az elszakadt húr emlékeztet a földi lét esendőségére és a Szent Család fenyegetettségére a menekülés során.
• József nem csupán passzív szemlélő, ő tartja a kottát az angyalnak, ami az emberi közreműködést jelképezi az isteni tervben. A kotta egyébként egy létező mű, Noël Bauldeweyn flamand zeneszerző Quam pulchra es [kvan pulkra esz] (Milyen szép vagy) kezdetű motettája, amely az Énekek énekére utal.
• Az angyal alakja és a hangszer központi tengelyként választja el a képet: a bal oldalon a várakozó, »földi« József és a szamár látható, míg a jobb oldalon a lírai, »isteni« nyugalomban pihenő Mária és a gyermek Jézus.
A zeneművészetben szintén megtalálhatóak ezek a rejtett szimbólumok, csak nem a szemünkkel, hanem a fülünkkel érzékeljük ezeket elsősorban. A zene képes arra, hogy hidat képezzen a földi és a transzcendens között. Bach Máté-passiója éppen ilyen hidat kínál, amelyen keresztül megtapasztalhatjuk az emberi lélek legmélyebb érzelmeit. Az eredeti német librettóban Jézus megszólalásainak összesen 365 szavát a Máté evangélium lezárására való utalásként magyarázzák, ahol Jézus megígéri a tanítványainak, hogy »mindennap« velük lesz (Mt 28,20).
Egy másik példa Bach evangéliuminterpretáló módszerére, melyet szintén a Máté-passióban hallhatunk, amikor Jézusnak az elárulójára vonatkozó szavaira (egy közületek elárul engem) – a tanítványok számát jelképezve – a tizenkét szólamra osztott kórus kérdéssel felel: »Én vagyok az, Uram?« Az ezt követő korálban pedig ez hangzik el: »Én vagyok az, bűnhődnöm nekem kellene…« Bach tehát a Máté-passióban az előzőek alapján nem ellenségként, egyedüli bűnösként állítja be Júdást, hanem ebben a kontextusban Jézus elárulását mindenki magára veszi.
Nézzük meg Elias Gottlob Haussmann festményét Bachról, 1746 (majd saját festményét másolva, 1748), talán tegyük karakteresebbé a fejet, sőt, nézzük meg, hogy milyen lenne Bach egy fényképen! De az is érdekelhet minket, hogy mit tart a kezében. Jól láthatóan a BWV hatszólamú kánonjának kottáját tartja a kezében.
Életének történetét számos forrásból megismerhetjük, de hogy milyen hatással volt a gondolkodó emberre művészete, arról álljanak itt Pilinszky János sorai: »Számomra Bach elsősorban Isten-bizonyíték. Ebben a zenében, eszközeiben, nincs semmi romantika, semmi nosztalgia, semmi árnyék, feleselő dialektika. Semmi keresés: csupa találat! Semmi feleselés: csupán a centrum sodrása, a központ ereje, lüktetése. Mennyország-érv ez a zene, bizonyítéka annak, hogy ellentétek nélkül is van élet, sőt, az ellentétek nélküli életnek lendülete a leghatalmasabb, a ’legizgalmasabb’… A ’centrum zenéje’ örökös birtoklás és dicsőséges szegénység egyszerre.«
A BACH-motívum a zenében a B, A, C, H hangsorozatot jelöli, mely számos zeneműben szerepel, és – főleg a régizene 19. században kezdődő reneszánsza óta – tudatosan is alkalmazzák Johann Sebastian Bach családnevére való utalásként. Többek között Robert Schumann, Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov is használták a BACH-motívumot szerzeményeikben.
Egy utolsó érdekesség. Az evangélikusok, de gyakorlatilag az egész protestáns közösség által gyakran használt mondat felbukkanása a soli Deo gloria, ami annyit tesz: »Egyedül Istené a dicsőség«, nem csupán Bach hitéről tesz bizonyságot, hanem arról a törekvéséről is, hogy zeneszerzőként tükre legyen az isteni harmóniának. Talán ezt a tükörállapotot jelzi az is, hogy a B-A-C-H ezúttal megfordítva szerepel a kottában.
Kanyarodjunk vissza a mai nap igazi ünnepi témájához! Virágvasárnap nem csupán egy szép, tavaszi ünnep. Ez a nap kapu. Ünnepi kapu, amelyen átlépve belépünk a nagyhét mélységébe. A fesztiválhangulat nem hamis – valódi öröm szól benne. De ez az öröm még nem teljes: csak a kereszten és a feltámadáson keresztül válik teljessé.
Ahogyan Bach zenéjében az öröm és a fájdalom egymásba fonódik, úgy hív ma minket is Isten: hogy ne csak ünnepeljünk, hanem kövessük is Krisztust. Ne csak a pálmaágakat emeljük fel, hanem vállaljuk az utat is, amely a kereszt felé vezet. Így legyen a mai »Hozsanna« nemcsak pillanatnyi lelkesedés, hanem elkötelezett válasz: Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mikes Balázs)
A BMF Nap utcai programjában elhangoztak közös gyülekezeti énekek és énekkari kórusművek egyaránt. Az énekkar ezúttal kiegészült a Velencei-tó környéki kórusok énekkarával, az összevont énekkart Oláh Nagy Éva és Jobbágy Ferenc vezényelték. Zenei szolgálattevők voltak még Pék Csaba (harmónium), Jobbágy Levente (orgona), Füredi Viktor (trombita), Jobbágy Andor (brácsa) és a teljes alkalom főszervezője, Tóka Szabolcs (orgona). Somogyi Pálma, Erdélyi Sándorné, Jobbágy Ferencné és Kovács Ferencné versszolgálataikkal tették teljessé az alkalom művészeti élményét.
Ezt a délelőttöt valósággal átitatta Bach zeneművészetének nagysága, ezzel is közelebb hozva a hallgatóságot az Isten teremtő alkotóerejéhez.
Hálaadó imádságok dr. Lehoczky Enikő és a vendégek nevében Burján Zsolt kápolnásnyéki református lelkésztől hangzottak el.
Végül szeretetvendégség várta a jelenlévőket.
Az elhangzott énekkari művek:
Áldunk téged, hatalmas Isten…
Jézus, éltünk, üdvünknek ára…
Hagyd az örök Istenre…
Jézusom, ki árva lelkem…
Feltámadott, feltámadott
Ragyogva tűz a napsugár…
Méltó a Bárány…
Áldva áld az Isten engem…
