Kezdőlap Blog Oldal 15

Bach Mindenkinek Fesztivál a Nap utcában

A Nap Utcai Baptista Gyülekezet harmadik alkalommal kapcsolódott be virágvasárnap délelőttjén a 11 éves múltra visszatekintő Bach Mindenkinek Fesztivál (BMF) programsorozatába.

„A Bach Mindenkinek Fesztivál nemzetközi program 2010-ben Dale Henderson gordonkaművész (New York) kezdeményezésére jött létre. Célja az volt, hogy minden év márciusában – J. S. Bach március 21-i születési évfordulójának napjaiban – a lehető legszélesebb körben rendezzenek ingyenes/jótékonysági koncerteket templomokban, hangversenytermekben, zeneiskolákban, kórházakban, aluljárókban, szociális intézményekben, közösségi házakban, szabad téren, bárhol. Az eseményt a világ számos országában megtartják, így Magyarországon is. A fesztivál hazai népszerűségét igazolja az ebben a szűk, kéthetes időszakban országosan megtartott több száz hangverseny, zenés áhítat is.” (Tóka Szabolcs)

Ezen a zenés-irodalmi istentiszteleten az igei-lelki-szellemi tartalom mellett helyet kapott a Johann Sebastian Bach művészetéről való megemlékezés is. Bevezető gondolataiban Jobbágy Ferencné arról beszélt, hogy Bach művei hangokba öntött hitvallásként emelik az ünnep fényét. Bach zeneműveiben a nagyheti események sokszor megjelennek, ezért különleges lehetőség az alkalom a hitünk mélyítésére.

Az igehirdető Balla Péter lelkipásztor prédikációjának alapigéi a Gal 3,7–14 igeversek voltak. Isten Jézus áldozata miatt bocsát meg nekünk. Míg az Ószövetségben a törvény be nem tartása halállal vagy áldozattal járt, valakinek meg kellett halnia a bűneinkért. Így a megváltásunk óta a mi életünk Jézusról szól, semmit sem kell egyedül, saját erőből csinálnunk, mert Isten adja a lelkét nekünk mindenhez. Jézus követése az örök élet elnyerését és a Megváltóhoz való kapcsolódást jelenti. Isten új szívet szeretne nekünk adni, és kér, hogy bízzuk rá az életünket, hogy örömteljes legyen, és hogy hozzá hasonlatossá formálhasson át minket.

A gyermekek is helyet kaptak a zenei szolgálók körében, Oláh Martin és Balázs Norbert zongoradarabokat játszottak, Pék Naomi pedig Gerzsenyi Sándor Virágvasárnap című versét mondta el.

Bach művészetéről Mikes Balázs tartott rövid, de annál különlegesebb és érdekesebb előadást, amelynek szövegét itt közöljük:

„A feleségem, Krisztina tanítónő, pedagógus. Egyszer, amikor már minden fegyelmezési eszköz kifogyott a tomboló, verekedő gyermekek megfékezésére, hirtelen ötlettől vezérelve egy Bach-CD-t tett a lejátszóba. Az addig féktelen gyerekek hirtelen lenyugodtak és kezesbárányként kezdték végezni a feladatukat. Egy idő múlva a legkomiszabb gyerek odafordult a feleségemhez: – Kriszta néni, kérlek, tegyél fel más zenét, mert erre a zenére nem lehet verekedni!

Szeretettel köszöntök mindenkit, aki jelen van ezen a virágvasárnapi örömünnepen. Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásán igazi fesztiválhangulat lehetett akkor és ott több mint kétezer évvel ezelőtt. De ez a felszabadult öröm magában hordoz egy láthatatlan, de érzékelhető szomorúságot. Hiszen hamarosan bekövetkezik Isten Fiának, Jézus Krisztusnak halandó emberként megélt utolsó életszakasza. A nagycsütörtöki utolsó vacsora, a nagypénteki nagytanács előtti vallatás, a megkorbácsolás, a keresztre feszítés, a nagyszombati halotti csend és a mindent elsöprő feltámadás vasárnapja.

Virágvasárnap ünnepén különös kettősségben állunk itt: egyszerre vesz körül bennünket az öröm és az ünnepi ragyogás, de már ránk vetül a szenvedéstörténet komolysága. Jeruzsálem kapui megnyílnak, a tömeg ujjong, pálmaágak lengenek, és a hozsannák hangja betölti az utcákat. Ünnep van – király érkezik. És mégis: ez a király nem hatalommal, hanem alázattal jön. Nem diadalmenetben, hanem egy szamár hátán. Nem hódítani, hanem odaadni magát.

Talán nincs olyan zeneszerző, aki ezt a virágvasárnapi feszültséget mélyebben és megrendítőbben szólaltatná meg, mint Johann Sebastian Bach. Az ő művészetében egyszerre szólal meg az ünnep és a kereszt árnyéka. A dicsőség és a szenvedés nem egymást kizáró, hanem egymást beteljesítő valóságok.

Ha csak a passióira gondolunk – különösen a Máté- vagy a János-passióra –, azt tapasztaljuk, hogy a zene nemcsak elmeséli a történetet, hanem bele is von bennünket. Az ujjongó »Hozsanna!« és a későbbi »Feszítsd meg!« között ott van az emberi szív minden ingadozása. Bach zenéje nem engedi, hogy kívülállók maradjunk: ráébreszt, hogy ez a történet rólunk is szól.

A Voyager–1 űrszonda tőlünk 25,3 milliárd kilométerre a hangsebesség ötszázszorosával kering az űrben, rajta egy aranylemezzel, amelyen többek között az emberi civilizáció legfontosabb zenei kincsei szerepelnek. Többek között egy bolgár népi énekes, gamelán zene, navahók éjjeli dala, a Varázsfuvola és a Tavaszi áldozat részletei, Chuck Berry. A huszonhét zenedarab között három Bach-tétel szerepel.

Az anekdota szerint, amikor a NASA-nál arról tanácskoztak, hogy mi kerüljön a Golden Recordra, mi legyen az, amivel egy idegen, űrbéli civilizációnak bemutatkozunk, Bach említésénél valaki megszólalt:

No, hát az mégis dicsekvés lenne!

Szeretnék egy jól ismert gondolatot megosztani Bachhal kapcsolatban: »Nem minden zenész hisz Istenben, de mindegyikük hisz Bachban.« A mondás arra utal, hogy Johann Sebastian Bach zenéje olyan egyetemes tekintélynek és zenei igazságnak számít a muzsikusok körében, amely a hitbéli kérdésektől függetlenül mindenki számára megkérdőjelezhetetlen. Művészete a technikai tökéletesség és a mély érzelmi tartalom miatt zenei etalon. Mint »a zene atyjának«, Bachnak művei a zeneművészet számára abszolút igazodási pontot jelentenek.

Apropó művészet: zeneművészet, képzőművészet, előadó-művészet, irodalom. Menjünk kicsit beljebb Isten teremtő kreativitásába, és lássuk meg a kapcsolódási pontokat! Képzőművészet és zeneművészet megjelenése egy adott témában. Caravaggio remekműve: Pihenő Egyiptomba menekülés közben.

Szeretném felhívni a figyelmet a festmény néhány szimbolikus elemére:

•   Az angyal kezében lévő hegedű (pontosabban egy korai vonós hangszer, a lira da braccio [líra da braccso]) elszakadt húrja a földi tökéletlenséget és a halandóságot szimbolizálja a mennyei harmóniával szemben. Míg az angyal játéka a mennyei harmóniát jeleníti meg, az elszakadt húr emlékeztet a földi lét esendőségére és a Szent Család fenyegetettségére a menekülés során.

•   József nem csupán passzív szemlélő, ő tartja a kottát az angyalnak, ami az emberi közreműködést jelképezi az isteni tervben. A kotta egyébként egy létező mű, Noël Bauldeweyn flamand zeneszerző Quam pulchra es [kvan pulkra esz] (Milyen szép vagy) kezdetű motettája, amely az Énekek énekére utal.

•   Az angyal alakja és a hangszer központi tengelyként választja el a képet: a bal oldalon a várakozó, »földi« József és a szamár látható, míg a jobb oldalon a lírai, »isteni« nyugalomban pihenő Mária és a gyermek Jézus.

A zeneművészetben szintén megtalálhatóak ezek a rejtett szimbólumok, csak nem a szemünkkel, hanem a fülünkkel érzékeljük ezeket elsősorban. A zene képes arra, hogy hidat képezzen a földi és a transzcendens között. Bach Máté-passiója éppen ilyen hidat kínál, amelyen keresztül megtapasztalhatjuk az emberi lélek legmélyebb érzelmeit. Az eredeti német librettóban Jézus megszólalásainak összesen 365 szavát a Máté evangélium lezárására való utalásként magyarázzák, ahol Jézus megígéri a tanítványainak, hogy »mindennap« velük lesz (Mt 28,20).

Egy másik példa Bach evangéliuminterpretáló módszerére, melyet szintén a Máté-passióban hallhatunk, amikor Jézusnak az elárulójára vonatkozó szavaira (egy közületek elárul engem) – a tanítványok számát jelképezve – a tizenkét szólamra osztott kórus kérdéssel felel: »Én vagyok az, Uram?« Az ezt követő korálban pedig ez hangzik el: »Én vagyok az, bűnhődnöm nekem kellene…« Bach tehát a Máté-passióban az előzőek alapján nem ellenségként, egyedüli bűnösként állítja be Júdást, hanem ebben a kontextusban Jézus elárulását mindenki magára veszi.

Nézzük meg Elias Gottlob Haussmann festményét Bachról, 1746 (majd saját festményét másolva, 1748), talán tegyük karakteresebbé a fejet, sőt, nézzük meg, hogy milyen lenne Bach egy fényképen! De az is érdekelhet minket, hogy mit tart a kezében. Jól láthatóan a BWV hatszólamú kánonjának kottáját tartja a kezében.

Életének történetét számos forrásból megismerhetjük, de hogy milyen hatással volt a gondolkodó emberre művészete, arról álljanak itt Pilinszky János sorai: »Számomra Bach elsősorban Isten-bizonyíték. Ebben a zenében, eszközeiben, nincs semmi romantika, semmi nosztalgia, semmi árnyék, feleselő dialektika. Semmi keresés: csupa találat! Semmi feleselés: csupán a centrum sodrása, a központ ereje, lüktetése. Mennyország-érv ez a zene, bizonyítéka annak, hogy ellentétek nélkül is van élet, sőt, az ellentétek nélküli életnek lendülete a leghatalmasabb, a ’legizgalmasabb’… A ’centrum zenéje’ örökös birtoklás és dicsőséges szegénység egyszerre.«

A BACH-motívum a zenében a B, A, C, H hangsorozatot jelöli, mely számos zeneműben szerepel, és – főleg a régizene 19. században kezdődő reneszánsza óta – tudatosan is alkalmazzák Johann Sebastian Bach családnevére való utalásként. Többek között Robert Schumann, Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov is használták a BACH-motívumot szerzeményeikben.

Egy utolsó érdekesség. Az evangélikusok, de gyakorlatilag az egész protestáns közösség által gyakran használt mondat felbukkanása a soli Deo gloria, ami annyit tesz: »Egyedül Istené a dicsőség«, nem csupán Bach hitéről tesz bizonyságot, hanem arról a törekvéséről is, hogy zeneszerzőként tükre legyen az isteni harmóniának. Talán ezt a tükörállapotot jelzi az is, hogy a B-A-C-H ezúttal megfordítva szerepel a kottában.

Kanyarodjunk vissza a mai nap igazi ünnepi témájához! Virágvasárnap nem csupán egy szép, tavaszi ünnep. Ez a nap kapu. Ünnepi kapu, amelyen átlépve belépünk a nagyhét mélységébe. A fesztiválhangulat nem hamis – valódi öröm szól benne. De ez az öröm még nem teljes: csak a kereszten és a feltámadáson keresztül válik teljessé.

Ahogyan Bach zenéjében az öröm és a fájdalom egymásba fonódik, úgy hív ma minket is Isten: hogy ne csak ünnepeljünk, hanem kövessük is Krisztust. Ne csak a pálmaágakat emeljük fel, hanem vállaljuk az utat is, amely a kereszt felé vezet. Így legyen a mai »Hozsanna« nemcsak pillanatnyi lelkesedés, hanem elkötelezett válasz: Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mikes Balázs)


A BMF Nap utcai programjában elhangoztak közös gyülekezeti énekek és énekkari kórusművek egyaránt. Az énekkar ezúttal kiegészült a Velencei-tó környéki kórusok énekkarával, az összevont énekkart Oláh Nagy Éva és Jobbágy Ferenc vezényelték. Zenei szolgálattevők voltak még Pék Csaba (harmónium), Jobbágy Levente (orgona), Füredi Viktor (trombita), Jobbágy Andor (brácsa) és a teljes alkalom főszervezője, Tóka Szabolcs (orgona). Somogyi Pálma, Erdélyi Sándorné, Jobbágy Ferencné és Kovács Ferencné versszolgálataikkal tették teljessé az alkalom művészeti élményét.

Ezt a délelőttöt valósággal átitatta Bach zeneművészetének nagysága, ezzel is közelebb hozva a hallgatóságot az Isten teremtő alkotóerejéhez.

Hálaadó imádságok dr. Lehoczky Enikő és a vendégek nevében Burján Zsolt kápolnásnyéki református lelkésztől hangzottak el.

Végül szeretetvendégség várta a jelenlévőket.

Az elhangzott énekkari művek:

Áldunk téged, hatalmas Isten…
Jézus, éltünk, üdvünknek ára…
Hagyd az örök Istenre…
Jézusom, ki árva lelkem…
Feltámadott, feltámadott
Ragyogva tűz a napsugár…
Méltó a Bárány…
Áldva áld az Isten engem…

Autizmus világnapja – beszámoló

Az ENSZ 2007-ben április 2-át nyilvánította az autizmus világnapjának azzal a céllal, hogy az autizmus spektrumzavarral élő fiatalok befogadása, megsegítése és megértése társadalmi szerepvállalás legyen.

Intézményünk, a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet Virágoskert Gyógypedagógiai Intézmény, második alkalommal rendezte meg a már hagyománnyá vált „Kék sétáját” a kerületben. A tavaszi szünetre való tekintettel az idei évben április 1-jén. Illetve csatlakoztunk a „Ragyogj kéken” országos kampányhoz is, melynek keretében a XVII. kerületben számos intézmény, üzlet és vállalkozás kékbe „öltözött” április 1–2. között. Ezzel a programmal nemcsak a kerületben, hanem az Autisták Országos Szövetségének országos beszámolójában is találkozhattak az érdeklődők.

A sétán kívül számos program zajlott e jeles napon. Az egész nap a „kékbe borulásról” szólt. Együtt öltöztünk kékbe a XVII. kerületi rendőrkapitányság képviselőivel, melynek tanulóink és fiataljaink lelkesen örültek. Ezt követően a Violetta cukrászda támogatásának köszönhetően megérkeztek a kék sütemények, melyeket mindenki kedvére fogyaszthatott. Majd elindultunk a hagyománnyá vált „Kék sétánkra”.

A „Kék sétán” intézményünk tanulói és ellátottai kísérettel kékbe öltözve és kék lufikkal a kezeikben vagy a kerekesszékükön vettek részt, melynek útvonala az intézményünket és a Pesti utat érintve zajlott, elhaladva azok előtt az üzletek előtt, ahol kékbe öltöztek. Sétánk során megálltunk és köszönetet mondtunk minden intézménynek és üzletvezetőnek szerepvállalásukért.

A sétát követően a BKV Zrt.-nek köszönhetően kerületi buszozással folytatódott programunk, melyre csoportokba tömörülve indultunk. Hatalmas élmény volt mindenki számára, hiszen sokan első alkalommal szállhattak buszra. Ez sokkal több volt számukra, mint egy út. Ez maradandó emlék lesz, mert az elfogadás, a segítőkészség ott volt minden mozdulatban.

Kiemelnénk, hogy intézményeink fenntartója, a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet imaházának épülete e két nap kék fénnyel volt megvilágítva. Ezzel is kifejezve szeretetüket az autizmus spektrumzavarral élők és családjaik felé. Ahogyan Jézus is mondta: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (Jn 13,34)

Az esemény zárópontja egy nyereményjáték volt, melyben arra kértük a lakosságot, hogy ahol kékbe „öltözött” épületet látnak, küldjék el számunkra, hogy fiataljaink ki tudják sorsolni a „Csupa szív, csupa kék” ajándékcsomagokat. Számos fotót kaptunk. Ennek sorsolása a tavaszi szünet után várható.

Az esemény során számos helyen nemcsak a kék színnel, hanem jótékonysági akciókkal is támogatták intézményünket. A Violetta cukrászdában a két nap folyamán „Süssünk együtt egy szebb jövőt!” jeligével a kék sütemények és fagylaltok ár nélkül kerültek forgalomba, így az abból befolyt összeget a Virágoskert fiataljai kapják majd meg.

Az Eszter-Házi Cukrászda és Fagyizó az aznapi bevétel 20%-ával támogatta intézményünket.

Mérhetetlenül hálásak vagyunk ezért a társadalmi felelősségvállalásért. Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik segítették és támogatták programunkat:

  • Cseriti,
  • Claudia virágszalon,
  • Violetta cukrászda,
  • Margaréta virágüzlet,
  • Berni Kuckó virágbolt,
  • Könyvmámor antikvárium,
  • Eszter-Házi Cukrászda és Fagyizó,
  • Istria Pékség,
  • Parti Buli Bolt,
  • P+B Papírbolt,
  • Ryng Kft.,
  • Vasker-köz Kft.,
  • Flamingo Beuty Studio Rákoshegy,
  • Faház Papírbolt,
  • Budapest Főváros Kormányhivatal XVII. kerületi Hivatala,
  • Anger Kertészet,
  • King’s Motoros Felszerelés,
  • Táj-Kertész 84 Kft.,
  • ILEX Borászati Szaküzlet,
  • Zrínyi Virágház,
  • Pesti Pékség,
  • Don Carlos Pizzéria,
  • Csiga Pékség.

2026. 04. 06. – Pesti Csaba – Luk. 24:36-49 – Zárt ajtók mögött – Húsvéthétfő – Karcag

7 megtekintés 2026. ápr. 6. Pesti Csaba lelkipásztor igehirdetése a Luk. 24:36-49 igeversek alapján. Karcagi Baptista Gyülekezet

36Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! 37Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. 40És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. 41Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? 42Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. 43Elvette, és szemük láttára megette.44Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. 45Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti vagytok erre a tanúk. 49És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Luk. 24:36-49)

Karcagi Baptista Gyülekezet

Karcagi Baptista Gyülekezet
Cím:5300 Karcag, József Attila u. 11.
Lelkipásztor:Pesti Csaba
Állandó alkalmak:Szerda: 18 óra istentisztelet
Szombat: 15 óra ifjúsági istentisztelet (minden hónap második szombatján)
Vasárnap: 9.30 óra imaóra 10 óra istentisztelet
18 óra istentisztelet
Honlap:http://www.karcag.baptist.hu
További információk:Körzet:
Kisújszállás, Kossuth u. 29. – 5310;
Kunmadaras, Bacsó B. u. 11. – 5321;
Poroszló, Fehéraklai u. 25. – 3388;
Tiszaigar, Dózsa Gy. u. 20. – 5361;
Tiszaszentimre, Kör u. 21. – 5322

https://www.youtube.com/@karcagibaptistagyulekezet

http://www.karcag.baptist.hu

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064743124750

Meláth Attila – Jézus Krisztus feltámadásának örömhíre (2026. 04.05.) – Vác

300 megtekintés 2026. ápr. 6. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése a Lk 24:1-12 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet

1A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 5Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? 6Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, 7hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. 8Ekkor visszaemlékeztek szavaira, 9és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 10A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 11de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 12Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.” (Lk 24:1-12)

Váci Baptista Gyülekezet

Váci Baptista Gyülekezet
Cím:2600 Vác, Mentős köz 1.
Lelkipásztor:Meláth Attila
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, utána istentisztelet
Ősztől vasárnap 17:00 Istentisztelet
Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom
Péntek 17:00 Ifjúsági óra Facebook oldalunk
Honlap:http://www.vbma.hu/
További információk:Körzeti állomás: Püspökszilágy

https://www.youtube.com/@vacibaptistagyulekezet-vbm2675

https://www.facebook.com/vacibaptistagyulekezet

https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1ci-Baptista-Gy%C3%BClekezet-Imah%C3%A1z/160883647316834

Húsvéti istentisztelet – Balogh Barnabás – 2026. 04. 05. – Szeged

65 megtekintés 2026. ápr. 5. #hit#biblia#foryou Balogh Barnabás lelkipásztor igehirdetése a Lk 24:1-12 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet

1A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 5Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? 6Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, 7hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. 8Ekkor visszaemlékeztek szavaira, 9és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 10A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 11de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 12Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.” (Lk 24:1-12)

Szegedi Baptista Gyülekezet

Szegedi Baptista Gyülekezet
Cím:6724 Szeged, Hétvezér u.5/b.
Lelkipásztor:Balogh Barnabás, Balázs André (ifjúsági lelkipásztor)
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 Imaóra 10 és 17óra (július 1-től szeptember 1-ig 18 óra)
kedd 19.00 óra Ifjúsági
csütörtök 18 óra Istentisztelet
Honlap:http://baptistaszeged.hu/
További információk:Körzeti állomások: Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Makó, Kübekháza, Magyarcsanád

https://www.youtube.com/@SzegediBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/baptistaszeged

Az Ifjúsággal kapcsolatos információk pedig megtalálhatóak az alábbi honlapokon:
https://www.facebook.com/szegedi.ifi
http://ifi.baptistaszeged.hu/
https://www.youtube.com/user/szegediifi/

Istentisztelet – 2026.04.05. – Mike Sámuel – Bp. Wesselényi utca

3683 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 5. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Máté 28,1-10 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

1Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. 3Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 4Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 5Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. 7És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.8Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. 9És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. 10Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” (Máté 28,1-10)

Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Vasárnap 10 órától istentisztelet                 előtte 9:15-től imaóra a kisteremben 
Csütörtök 18 órától imaalkalom a kisterembenPéntek 18:30: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra: https://www.youtube.com/c/Wessel%C3%A9nyiutca
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca

2026-04-06-de Simon József: A Krisztust keresők jutalma (Márk 16:1-7) – Debrecen

471 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 6. Simon József lelkipásztor igehirdetése a Márk 16:1-7 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

1Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. 2A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, 3és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? 4Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. 5És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. 8Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” (Márk 16:1-7)

Debreceni Baptista Gyülekezet

Debreceni Baptista Gyülekezet
Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János, Komlósi Sándor (társ lelkipásztor)
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/
További információk:Körzeti állomások:
Igéret Háza Baptista Gyülekezet (Gyül.vez: Bézi Sándor, Debrecen, Szentmihályi u. 5.)
Hajdúsámson, Nagyszőlős u. 4. – 4251

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

2026. 04. 05. – Miért sírsz? | Húsvéti Istentisztelet – Pomázi Barnabás – Verőce

77 megtekintés 2026. ápr. 5. Istentiszteletek 2026 Pomázi Barnabás lelkipásztor igehirdetése a Jn 20:11-16 igeversek alapján. Verőce Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet

11Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. 13Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. 16Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.” (Jn 20:11-16)

Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet, Verőce

Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet, Verőce
Cím:2621 Verőce, Árpád út 120.
Lelkipásztor:Pomázi Barnabás
Honlap:http://nyitottkapu.hu/

https://www.youtube.com/c/NyitottKapuBaptistaGy%C3%BClekezet

https://www.facebook.com/nyitottkapuveroce

2026.04.05. – Jóföldi Péter – Sopron

12 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. ápr. 5. Jóföldi Péter igehirdetése a Jn 20:1-16.19-21.24-29 igeversek alapján. Soproni Bárka Baptista Gyülekezet

„1A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. 3Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. 6Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10A tanítványok ezután hazamentek.
Jézus megjelenik a magdalai Máriának11Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. 13Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. 14Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. 16Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester…
19Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! 20És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. 21Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket…
24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. 25A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.26Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! 27Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! 28Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! 29Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.”
(Jn 20:1-16.19-21.24-29)

Soproni Baptista Gyülekezet

Soproni Baptista Gyülekezet
Cím:9400 Sopron, II. Rákóczi F. u. 41
Lelkipásztor:Bócsa Roland
Állandó alkalmak:Vasárnap 10 órakor istentisztelet
Honlap:http://www.sopronbarkaja.hu/
További információk:Körzet:
Egyházasfalu; Új-Hermes

https://www.facebook.com/sopronbarkaja

https://www.youtube.com/@sopronbarkaja