Tisztelt Főtitkár úr, tisztelt Miniszterelnök-helyettes úr, Államtitkár és Helyettes államtitkár urak, Püspök, Elnök és egyházakat képviselő urak és hölgyek! Tisztelt Alpolgármester asszony! Tisztelt Jelenlevők, kedves Testvéreim!

A megszólítás hosszúságából is látszik, hogy egy jelentőségteljes alkalmon vagyunk együtt, mely a Magyarországi Baptista Egyház életében mérföldkő.

500 évvel ezelőtt érkeztek a Kárpát-medencébe anabaptista elődeink, akik elhivatottan képviselték a megtérés és újjászületés igazságát, és áldozatosan küzdöttek a lelkiismereti szabadságért. Tisztelettel emlékezünk rájuk, és hálásak vagyunk értük.

150 évvel ezelőtt érkezett Budapestre Meyer Henrik baptista lelkipásztor, akin keresztül Isten új lendületet és számos területen áttörést hozott a magyarországi baptisták életébe. Tisztelettel emlékezünk rá, és hálásak vagyunk érte.

45 évvel ezelőtt érkezett vissza Magyarországra a Szent Korona, melynek visszajuttatásában magyar és amerikai baptistáknak, köztük Billy Graham evangélistának és Jimmy Carter amerikai elnöknek kiemelkedő szerepe volt. Tisztelettel emlékezünk rájuk, és hálásak vagyunk értük.

Ma pedig a Baptista Ház átadóünnepségét tartjuk, amely épület a baptista egyház szervezeti és lelki központja lesz. 2018-ban a Magyar Kormánytól kaptuk ezt az épületet, hogy missziói, oktatási és szociális célra hasznosítsuk. Hálásan köszönjük mind az épületet, mind pedig a nagylelkűen adott felújítási, korszerűsítési támogatást is! Köszönjük, Miniszterelnök-helyettes úr!

Azért is hálásak vagyunk, hogy dr. Elijah Brown testvérünk kedves feleségével, Amyval, a Baptista Világ képviseletében el tudott jönni Washingtonból, hogy velünk ünnepeljen ezekben a pillanatokban.

Az eddig említetteken túl sok-sok embernek, cégnek kellene köszönetet mondanunk. A képernyőkön futott egy hosszú felsorolás, engedtessék meg, hogy a több mint 50 névből álló sort most ne soroljam fel. Mindenkinek nagyon köszönjük, de külön kiemelve az építész tervezőnek, Kokas László úrnak és munkatársának, Lukács Péternek. A belsőépítésznek, Jóföldi Szabolcsnak és munkatársainak. A generálkivitelezőnknek, a Bau-Vip Generálnak és alvállalkozóinak, élükön Vantal István úrral. A műszaki ellenőreinknek, Szentesi Istvánnak és munkatársunknak, Weisz Benjáminnak. Köszönjük a 6. kerületi önkormányzatnak, alpolgármester asszonynak is a támogatást és a pozitív hozzáállást! A sok-sok elkötelezett és szép munkát végző munkásnak és vezetőiknek is hálásak vagyunk, hogy ilyen szép, 21. századi épületet vehetünk birtokba. A következő hónapokban indul a beköltözés, a birtokbavétel, és reményeink szerint szeptembertől a Magyarországi Baptista Egyház új szervezeti és lelkiségi központja, a Baptista Ház nyitva áll majd mindenki előtt!

A Baptista Házra nagy szüksége van közösségünknek, mert növekszünk és egyre bővül szolgálatunk. A baptisták több mint 300 helyen vannak jelen az országban gyülekezeteinkkel, és az elmúlt 30 évben közel 100 helyen kezdtünk gyülekezetet. Köznevelési intézményeinkkel 16.000 diáknak, szociális intézményeinkkel és szolgálatainkkal naponta 26.000 embernek lehetünk a segítőtársai. Nemzetközi kapcsolataink bővülnek, segélyszervezetünk, a Baptista Szeretetszolgálat széles körű és elismert szolgálatot végez.

Mi a mi üzenetünk, melyet eszközként támogat és megjelenít ez az épület?

„Uram, nálad van az élet forrása!” – olvashattuk a 36. zsoltár szavait a bejárat előtti kőtömbön. Ez a mi üzenetünk! Sziklába véstük, közkinccsé tettük, hogy meggyőződésünk és átélt tapasztalatunk az, hogy Istennél van az élet minden kérdésére és szükségére a válasz! Belőle merítünk mi is, ahogy elődeink 500 éve, 150 éve vagy 45 éve tették. Belőle meríthetünk erőt ma is küzdelmeinkben, az élet zavarai és útvesztői között.

De mit is jelent az, hogy forrás számunkra a mindenható Isten?

Egyrészt mindaz, amink van, mindazt, amit kapunk, mindazt, amit tehetünk, mindaz, akik lehetünk, az ő kegyelméből, általa lehetséges! Isten felhasználja az elődöket, segítőtársunknak adja országunk vezetőit, megáldja az anyagi forrásokat, és maradandóvá teszi a munkások munkáját. Miközben mindezekért hálásak vagyunk, mi meggyőződéssel látjuk ezek mögött az Isten munkáját és az ő forrásának az áradását!

Másrészt azt jelenti, hogy az Isten kijelentésének a forrásához, a Szentíráshoz kell ragaszkodnunk, és szolgálatunk minden területén azt képviselnünk. Ez az épület sem csupán irodaház. Lelki otthon is akar lenni, ahol befogadó szeretettel látják az ide érkezőket. Gyülekezetalapítási inkubátorház, ahol most a Centrál Baptista Gyülekezet kezdi majd meg működését, de a jövőben újabb és újabb gyülekezetplántálási szolgálatnak is helyt fog adni. Az épület bejáratától pedig 12 helyszínen 12 üzenet és 12 ige fogja majd fogadni a beérkezőket, és hirdeti majd a Biblia és a baptisták üzenetét.

Harmadsorban Krisztus szavának megfelelően olyan emberek akarunk lenni, akik nem csupán merítenek az Isten forrásából, hanem ahogy Jézus mondja: „annak belsejéből élő víznek folyamai ömlenek”, azaz áldássá akarunk lenni mindazok számára, akik közé helyezett bennünket Isten. Meríteni a forrásból, és továbbadni abból!

Kedves jelenlevők! Engedjék meg, hogy üzenetünkre emlékeztetve adjunk mindenkinek a Forrás vizéből! Ez az egyedi címkés forrásvíz a Baptista Ház átadására készült, és ezt követően az ide betérőket ezzel (is) szeretnénk majd megajándékozni. Emlékeztessen bennünket ez a vizespalack arra, hogy Istennél van az élet forrása, valamint emlékeztessen bennünket a Baptista Házra, ahol elkötelezetten és örömmel adják tovább az Istentől eredő segítséget, szeretetet, áldást!

Krisztus szeretetével köszöntünk és fogadunk mindenkit a Baptista Házban, és hálásak vagyunk Istennek mindezért! Soli Deo gloria!

Papp János egyházelnök


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!