Adrian Plass Magyarországon

    0
    380

    Adrian Plass, kiadónk népszerű írója július elején ismét Magyarországra látogat. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebből az alkalomból bemutathatjuk Ezüst nyírfák című könyvét, amely az első magyarul megjelenő komolyabb hangvételű regénye. Részletek a honlapunkon és közösségi oldalunkon.

    A szerzőről

    Adrian Plass (1948) angol író és előadó, a keresztény szatíra egyik legfontosabb képviselője.  A gyermekvédelemben eltöltött évei után fordult az irodalom felé. Legismertebb könyve, A kegyes kétbalkezes naplója, melyben a keresztény gyülekezeti élet visszásságait ostorozza sok humorral, iróniával.

    Az Ezüst nyírfákról

    Számos keresztény ihletettségű könyve után az Ezüst nyírfák az első magyarul megjelenő regénye, amely – megőrizve az író egyedi stílusát – mélyebb és fájdalmasabb kérdéseket is feszeget. Az egykori ifjúsági csoport tagjai egy különleges hétvégére gyűlnek össze sok év után. Adrian Plass mély emberismerettel, együttérzéssel és humorral lát az álarcok mögé, és miközben a hétvége eseményei zajlanak, az élet nagy kérdései is terítékre kerülnek – hit, szeretet, veszteség, félelmek, remény.

    Olvasói vélemény

    „A regény fő témája az a gondolat, hogy úgy kellene követnünk Jézust, ahogy és amilyenek mi vagyunk, nem úgy, ahogyan mások akarják, hogy kövessük. A regény David feleségének, Jessicának a levelével zárul, amelyet halála előtt írt a férjének, és amely az egész történetet beteljesíti. Csodálatosan megírt könyv, telve analógiákkal és metaforákkal. Minden keresztény olvasónak el kellene olvasnia – férfinak és nőnek egyaránt.” – Anita Sue Tiemeyer, www.ChristianBookPreviews.com

    Idézet a regényből

    „– Miért van az – kérdeztem Jennytől, amikor végre megálltunk, hogy kifújjuk magunkat a hegy tetején –, hogy a hegyeken és völgyeken átívelő kilátások mintha tálcán kínálnák a lehetőséget, hogy megoldjuk az élet legfontosabb és legmegfoghatatlanabb problémáit?
    A fizikai megerőltetéstől és a hidegtől szín költözött útitársam arcába, és barna szemében életvidám ragyogás jelent meg. Ahogy mélyen zsebre dugott kézzel a távolba meredt, és piros gyapjúsapkája összefogta egyenes haját, sokkal fiatalabbnak látszott, és egyáltalán nem tűnt szürkének. Felnevetett.
    – Ez valami vizsgakérdés?
    – Bocsánat, talán kicsit tényleg úgy hangzott. De nem, persze, hogy nem az. Csak mindig felmerül bennem ez a kérdés, amikor ilyen helyeken járok.
    Felpillantott az arcomra.
    – Akik ilyen kérdéseket tesznek föl, általában alig várják, hogy túlessenek a másik ember unalmas válaszán, és előrukkolhassanak a maguk válaszával. Fogadjunk, hogy már kitaláltál egy okos választ, hogy elképessz vele, miután valami kínosan banális dolgot motyogtam.
    Most én nevettem.
    – Dehogyis! Halvány fogalmam sincs, mi a válasz. A
    kérdések utak. A válaszok csak eltorlaszolják őket. Azt hiszem igazából jobban szeretem a kérdéseket.”