„Én élek, és ti is élni fogtok”

„Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19)

Jézusnak ebben a kijelentésében az a megdöbbentő, hogy húsvét előtt mondta. Ott van benne az a bizonyosság, hogy ő át fog törni a halálon, és akkor lesz majd igazán együtt az övéivel! A tanítványok is csak akkor értették meg e kijelentés lényegét, mikor Jézus már föltámadt és megjelent előttük elevenen, hatalmasan, győzelmesen! Akkor csodálkoztak rá ujjongó ámulattal: tényleg él! Akkor vált hihetővé, amit negyven nap múlva így mondott: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18) Ennél nagyobb hatalom égen és földön nincs! És mi ennek a leghatalmasabbnak a tanítványai vagyunk, lehetünk!

„Én élek, és ti is élni fogtok”

Kiknek mondta ezt Jézus? A tanítványainak. A mindenkori tanítványainak.

Ki ne szeretné, hogy ez a nagy, jövő idejű élet őrá is vonatkozzék! És vonatkozik, ha már a tanítványa vagy.

Az vagy-e már, vagy az vagy-e még?

Az ő feltámadásától kezdve kezdtek az első tanítványok is másként élni! Ennél nagyobb örömet, több biztatást és győzelmesebb erőt ma sem adhat nekünk Isten: „Én élek, ti is élni fogtok.” Ebben a rövid mondatban benne van a húsvét titka! Sok csodát tett Jézus földi életében, de a legnagyobb csoda az ő feltámadása. Csodáinak és istenségének koronája. Ahogyan Pál írja: „a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk…” (Róm 1,4) Nem egy-két, nem öt-tíz embernek, hanem egy több mint ötszáz tagú gyülekezet minden tagja számára egyszerre jelent meg. E tényt Pál apostol közli az 1Kor 15,6-ban. Nem álom, nem ábránd, nem hallucináció. Ő az, látható, hallható, tapintható élő valóságában! Semmi kétség:

Jézus él! Valóban feltámadt!

Az emberiség többsége azt mondja: a halál – az halál!

Akit a sír elnyelt egyszer, annak vége van, nincs tovább! Valóban: az emberi hatalomnak, bölcsességnek, lehetőségnek tényleg a halál a végső távlata. Ott mindennek vége szakad!

De hiszen éppen azért olyan nagyszerű a húsvéti örömhír, mert ennek ellenkezőjét hirdeti, hogy Jézus él, hogy föltámadt! Akármilyen hihetetlen, elképzelhetetlen, valószínűtlen, sőt lehetetlen, mégis igaz: Jézus él!

Több mint ötszáz tanúja van ennek. Ötszáz? De hiszen az egész Újszövetség nem egyéb, mint szemtanúk bizonyságtétele a feltámadott Jézusról.

Hiszen azért írták meg a születését, az élete történetét, mert feltámadt a halálból! Ilyen még nem volt, ezt érdemes megírni! Kétségtelen tény, hogy a Feltámadottban való hit volt és maradt mindmáig a keresztény egyház életeleme, ami azt a hallatlan erőt adta a keresztényeknek, hogy üldözést, vádat, gyanúsítást, mártíriumot, kínhalált vállalva kitartsanak őmellette. A feltámadott, élő Jézusban való hit az egyetlen, ami két évezreden át máig életerőt és fennmaradást biztosított a kereszténységnek, amely annyi nehézség, üldözés, ellenpropaganda, sőt saját tagjainak a hűtlensége ellenére is máig él az egész világon! Mégiscsak valami rendkívüli dolognak kellett ott történnie húsvét reggelén! Hiszen egy halott nem tud életet adni, csak az, aki maga is él!

Jézus él! Noha én nem tudom bebizonyítani, de nem is kell! Maga Jézus győzi meg erről a felséges tényről az embert! Feltámadása által a múlt Krisztusa az örök jelennek ma is élő valóságává válik. Feltámadása által a földi Jézus történelmi személye a hit Krisztusának a történelem feletti valóságává lesz! Feltámadása azt jelenti, hogy megszűnt a kétezer éves múlt és a jelen távolsága, és az a Jézus, akit a Bibliából ismerünk, egyidejűvé lesz velünk. Feltámadásával Jézus átlépi az évszázadok és évezredek közbevettetését, belép ide, megáll közöttünk, és megszólal az igehirdetésben: „Én élek, és ti is élni fogtok!”

Nagy emberekről szokták mondani, hogy haláluk után is élnek

Az én nemzedékem átélte a múlt század legrettenetesebb diktatúráját. Amikor a „hullák hegycsúcsán trónoló Lenint” – ahogyan őt Mécs László „méltatta” – a halál megfosztotta e tróntól, s ezt a trónt Sztálin foglalta el, „trónfoglaló” emlékbeszédének magasztaló refrénje ez volt: „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!” Ide behelyettesíthető bármelyik nagy ember neve, mert ez azt jeleni, hogy él az illető ember emléke vagy a tanítása, vagy műveiben tovább él a szellemisége, gondolkodása. De ő maga hol van már? Nos hát, Jézus nem így él! Jézusnak nemcsak az eszméi és a tanításai élnek tovább, hanem ő maga személyesen, valóságosan, ténylegesen él! Úgy él, hogy meg lehet szólítani, és ő is megszólíthat téged! Tehát nem valahol a messze egekben él, hanem itt melletted, körülötted.

Ez azt jelenti, hogy a halál nem mindenható úr többé a világban, Valaki győzött fölötte. Jézus feltámadásával egy új világkorszak kezdődött.

Olyan, amiben a halál elvesztette a hatalmát. Halál: micsoda rettenetes valóság! A tőle való félelem ráül egész életünkre! Az egész emberi élet nem egyéb, mint kétségbeesett küzdelem a halál ellen. És ezt a halált győzte le Jézus. „Én élek!” – hangzik a diadalmas húsvéti üzenet. De ennek megrendítő vonzata van. Az, hogy nemcsak ő, de én is élek! Ezzel a kijelentéssel a feltámadott Úr magához öleli az övéit, és őket is kiragadja a halál uralmából: „Én élek, és ti is élni fogtok!” E kijelentés fölráz az álomból: Ébredjetek, új nappal virradt rátok!

Új lehetőségek!

Az csak látszat, hogy a dolgok olyanok, mint amilyenek, változhatatlanok, megmásíthatatlanok, leküzdhetetlenek. Van egy másik valóság, egy másik erő: Krisztus uralma, amely legyőzte a halált. Higgyünk az ő erejében, győzelmében! Ne a magunk lehetőségeiben és képességeiben, hanem az övéiben! Higgyünk mindennek ellenére abban, hogy Jézus, mint közülünk az első, győzött a halál fölött! Merjünk ezzel a hittel nekimenni az élet küzdelmeinek, problémáinak! Akkor valóban csodálatossá válik az élet!

Manapság rendkívüli időket élünk. Köztudomású, hogy a fegyverkezés fejlettsége folytán oda jutottunk, hogy minden emberi élet megtartása vagy megsemmisítése a földön emberi kezekben van. Mégis, ez a nagyobb dolog, vagy a feltámadott Krisztus ereje? Vagy ahogy Pál mondja: „az ő feltámadásának ereje” (Fil 3,10)? „Én élek, és ti is élni fogtok!” – hangzik az ébresztő. Merjetek hát fölkelni, fölébredni a halálos álomból!

Nem azt jelenti ez, hogy ezzel könnyebb lesz a dolgotok, hanem azt, hogy igazán élni fogtok! Új erőt, kedvet, bátorságot kaptok az élethez! Sőt még a halálhoz is! Mert ez a biztatás, hogy „élni fogtok”, a halál ellenére is igaz! Hiszen az is legyőzetett azáltal, hogy Jézus él! Mióta Jézus meghalt és feltámadott a halálból, azóta a mi halálunk az igazi halálnak csak az árnyéka!

Az árnyék pedig megijeszthet, de már nem árthat!

Az Úr Jézus halálával nemcsak magától a haláltól, hanem az attól való félelemtől is meg akar szabadítani minket

Az Úr Jézus azért tett a gyermekeivé, „hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak” (Zsid 2,14–15). „Ti is élni fogtok!” Tehát nem csak az emlékünk fog tovább élni. Azt szokták rávésni a sírkövekre: „Emléked örökké él”. Meddig? Amíg újra meg nem váltod a temetőben szeretted sírhelyét. Aztán a sírkövet a feliratával együtt elszállítják, helyére mást temetnek. Íme, mit jelent az „örök”, ha ember mondja. Emberi évekkel mérhető. De ha Isten mondja, akkor az az ő életéhez viszonyítva örök. Lehet-e az ő életét évekkel vagy akár az idővel vagy bármivel mérni? Amikor ő mondja, hogy örök életet ad, az azt jelenti, hogy az ő isteni örök életét adja, mely valóban örök. Az Úr Jézus ezt mondja övéiről: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,28–30)

Örökké

Mi nemcsak azokban a levelekben fogunk tovább élni, amiket írunk, és amiket szerető szívek őrizgetnek majd; nemcsak fényképen élünk valakinek a fiókjában; nemcsak a nevünk marad fenn egy síremléken; hanem mi magunk élünk! „Ti is élni fogtok!” – mondja Jézus. Nem valaki más, hanem ti!

Tehát én magam leszek az, te magad leszel az, aki majd a halálod után is él, nem valaki más! A halálon át is megmarad az egyéniségünk, a megkülönböztető formát viselő személyiségünk!

Az öntudatos létezésünk! A volt földi életünkkel való személyazonosságunk! Mi áldott emlékű hívő édesanyánk sírkövére ezt vésettük: „Hisszük, nem csak emléked él!” Adná Isten, hogy ma ti is, én is csatlakozhatnánk azoknak az embereknek a csapatába, akiknek a halál már a hátuk mögött van, előttük pedig az élet! Mindez lehetséges, ezt ígéri Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24) „Én élek, és ti is élni fogtok!” Az én életem a garanciája a ti életeteknek; pontosabban: az én örök életem a garanciája a ti örök életeteknek.

Balog Miklós