fbpx

Lelkiség

Útközben

„Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem...

Hittel a közösségben

Pál apostol és a korinthusiak A keresztény egyház kialakulásának kezdeti szakaszában sok olyan kérdésben kellett állást foglalniuk és tanítást adniuk az apostoloknak, amelyek a hitelvek...

Hogyan emlékezzünk jól az elmúlt évre?

Saját történelmét sokféleképp értelmezheti egy-egy ország. De az teszi helyesen, akit történelmének önértelmezése olyan jelen- és jövőbeli pályára vezet, amelyik segíti kibontakozását, fejlődését és...

A titkos kamra

Újszövetségiexegézis-órán elmagyarázzák nekünk, hogy az Úr Jézus korában a szegényebb népréteghez tartozó embereknek egyetlen helyiségből álló otthonuk volt. Emögött gyakran csak egy kicsi kamrácska...

Az élő víz

Jézus nevezte „élő víznek” azokat a szavakat, amelyekből és amelyek által bűnbocsánat, szabadítás, életváltozás valósul meg egy elromlott, bűnrabságban élő ember életében (Jn 4,1–26)....

Miért járjunk imaházba?

Vasárnap reggelenként ébresztgetett édesanyám: „Gyerünk, fiam, fel kell kelni, imaházba kell menni!” Nem nagyon volt apelláta, úgyhogy keltünk öcsémmel, és igyekeztünk ott lenni az...

Jön, jön, aztán megérkezik

– Mire vársz? – kérdezi a barátom. – Várom az adventet. – De miért várod? – Azért, mert akkor el lehet kezdeni, hogy várom az Úr Jézust. –...

Tévedett-e valamiben Jézus Krisztus?

Isten ennek a világnak és minden életnek teremtője. Kezdetben az Ige Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett. A Szent Szellem...

Mi az élet?

Nagy csend ülte meg a nyári erdőt. A madarak szárnyuk alá hajtották a fejüket. Jóleső nyugalom terült a tájra. A pinty egyszer csak fejét...

Emberi vagy lelki út?

A mágia jelentése Olyan eljárásnak vélik művelői, melynek segítségével Istent, a természet erőit, a környezetet vagy egy személyt, a jövőt képesek kikutatni, megismerni, befolyásolni vagy...