Lelkiség

„Jövel, Uram Jézus!”

Szomorúsággal tölt el, hogy sokan mennyire nincsenek tisztában advent igazi tartalmával. A keresztények között is elterjedt felfogás, hogy advent csupán a karácsonyra...

Mi lesz, ha véget ér a repülés?

Velőtrázóan zúgott az orgona. Ez a kimondhatatlanul gyönyörű zenei élmény lenyűgözte a hallgatókat. Legtöbben maguk elé nézve némán figyeltek,...

Bízni egy elképzelhetetlenül nehéz helyzetben

Megrendítő Jézussal kapcsolatban ezeket olvasni: „rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig...” (Mk 14,33–34) Nagyon nehéz igék ezek,...

Advent a kirakatban

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is...

Az én legszebb madaram: a fecske

Véleményem szerint a legszebb madarak egyike a fecske. Hosszú fekete (sötétkék?) farktollai, szép karcsú teste, a fején, mellén fehér díszítések vannak. Rendkívül...

Az első gyülekezet születése

Az első gyülekezet ApCsel 2,37–47Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit...

István és a mennybemenetel

„István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Megjelentek azonban néhányan a szabadosok,...

Aki Jézussal akar találkozni!

Ki az az Isten? Ki az, aki már látta? Hogy lehet vele találkozni? Sokan teszik fel ezeket a kérdéseket. A karácsony...

A reformáció igei előzménye és következménye

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség...

Karácsony felülnézetben

Ha mondjuk az angol királynő tesz látogatást külhonban, akkor megadják a módját. Nem akármilyen kíséret, testőrség, előkészület, felhajtás, csinnadratta lengi körül...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!