Lelkiség

Az élő víz

Jézus nevezte „élő víznek” azokat a szavakat, amelyekből és amelyek által bűnbocsánat, szabadítás, életváltozás valósul meg egy elromlott, bűnrabságban élő ember életében (Jn 4,1–26)....

Miért járjunk imaházba?

Vasárnap reggelenként ébresztgetett édesanyám: „Gyerünk, fiam, fel kell kelni, imaházba kell menni!” Nem nagyon volt apelláta, úgyhogy keltünk öcsémmel, és igyekeztünk ott lenni az...

Jön, jön, aztán megérkezik

– Mire vársz? – kérdezi a barátom. – Várom az adventet. – De miért várod? – Azért, mert akkor el lehet kezdeni, hogy várom az Úr Jézust. –...

Tévedett-e valamiben Jézus Krisztus?

Isten ennek a világnak és minden életnek teremtője. Kezdetben az Ige Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett. A Szent Szellem...

Mi az élet?

Nagy csend ülte meg a nyári erdőt. A madarak szárnyuk alá hajtották a fejüket. Jóleső nyugalom terült a tájra. A pinty egyszer csak fejét...

Emberi vagy lelki út?

A mágia jelentése Olyan eljárásnak vélik művelői, melynek segítségével Istent, a természet erőit, a környezetet vagy egy személyt, a jövőt képesek kikutatni, megismerni, befolyásolni vagy...

Az utolsó szó

Olvassuk el néhány ember utolsó szavait! Nevekkel nem szolgálok itt. Egyfajta tisztelet arra késztet, hogy ne írjak neveket. Nem vagyok bírája senkinek. Úgy a...

Fotók az életről

Ha csak egy kabátod lehetne, melyiket vennéd meg? És ha csak egy széked, egy autód, egy ágyad, egy cipőd...? Hát azokat vedd meg, mert...

Mi végre vagyunk?

A predesztináció (eleve elrendelés) kérdését a vallásos ember többféleképpen közelíti meg. Általánosságban a templomba járó emberek közötti beszélgetésekben hallhatók a következő mondatok: „Ez volt...

A „látó ember”

Látni – magyarul. Aki nem magyar nyelvű, nem érti pontosan ezt a kérdést: „Látod, milyen vagy?!” Arra gondolhat, hogy belenézek a tükörbe, látom, milyen...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!