Könyvajánló

Magyarországon is megjelent az Inspiráló Biblia

Hosszas előkészítő munka után Magyarországon is megjelent a több nemzetközi rangos elismerést is magáénak tudó Inspiráló Biblia, amelynek hivatalos bemutatóját tegnap...

Megjelent Kelemen Sándor Tomi „Kornya Mihály és családja származástörténete” című könyve

Mások által eddig fel nem dolgozott, egyedülálló témát tárgyal Kelemen Sándor Tomi „Kornya Mihály és családja származástörténete” című, újonnan megjelent könyvében. A könyv a szerző...

Határaink – Mire mondjunk igent és mire nemet?

Henry Cloud és John Townsend könyve olyan témával foglalkozik, mely ebben a felgyorsult világban is igen fontos. Mégpedig azzal a témával foglalkozik, hogy mire...

Péntekre új én

Azok közül akik a Péntekre új én címre felkapják a fejüket, majd lekapják a könyvet a polcról és hazaviszik, vagyis akik ezt a könyvet...

Mérgező munkahelyek

A nemzetgazdasági szempontból is komoly figyelmet követelő munkahelyi stressz témájában tartottak ma az Aranytíz Kultúrházban könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetést, amelyen felszólalt többek között Lehel László,...

Bonhoeffer. Pásztor, mártír, próféta, kém

„Dietrich Bonhoeffer az egyik legismertebb huszadik századi teológus, de korántsem a leginkább megértett teológus” – írja Stephen Plant, a sok szerző közül az egyik,...

Megjelent a 2018-as Áhítat és Múlt, jelen, jövő

„Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti...

A 20. kötet apropóján

A közelmúltban jelent meg prof. dr. Almási Tibor lelkipásztor, tanszékvezető egyetemi tanár Igehirdetések az Újszövetség könyveiből című sorozatának legújabb kötete: Pál apostol efezusiakhoz és...

Szenvedésből jeles

Egyikünk sem emlékszik rá, pedig komoly szenvedések árán születtünk meg erre a világra: édesanyánk méhéből, egy meleg, kényelmes lubickolásból többórányi passzírozás és vergődés után...

Kis keresztény önismeret

Nagy örömmel és várakozással forgatom Timothy Keller könyveit. Inspirálónak és evangéliuminak tartom írásait. Magyarul, - köszönet a Harmat-Koinónia kiadónak - már több könyve is...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!