Kiemelt

Reformáció hónapja

2016. október elsején a Kálvin téri református templomban tartott zenés istentisztelettel vette kezdetét az idei reformáció hónapja rendezvénysorozat.

Lelkipásztorváltás a Tahitótfalui Baptista Gyülekezetben

Tudtuk, hogy bekövetkezik, mégis… Egyrészt szomorúak vagyunk, másrészt örülünk. Tudjuk, hogy mindkét lelkipásztor testvérünk tudása legjavával fogja szolgálni azon közösséget, közösségeket,...

Elkezdődött a Baptista Világszövetség (BWA) éves találkozója Zürichben

Paul Msiza, a BWA elnöke éves jelentésében kiemelten beszámolt múlt évi debreceni látogatásáról (MABAVIT 4), ott nyert jó és emlékezetes élményeiről. Egyházunkat Papp János egyházelnök...

Beszámoló a hatvani baptista imaház készüléséről

Mottó: „A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (Zsolt 69,10) Mottó 2: „Van négy kicsiny állat a földön,...

A hónap témája 2019. januárban: Az ima közösségépítés

A hónap igéje Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra, és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. 2Thessz...

Aliansz teológiai műhely Piliscsabán

Az egyházak, gyülekezetek kapcsolatát tekintették át és elemezték az idei Aliansz teológiai műhely résztvevői. Az Evangéliumi Szövetség szervezésében tartott eseményen sok felekezet, gyülekezet képviseltette megát....

Betöltötte feladatát a veszélyhelyzetben működő lelki segélyvonal

„Krisztus szeretete motivált minket abban, hogy ilyen módon segítsünk azokon az embertársainkon, akik a koronavírus miatt nehézségeken mentek keresztül. Sok esetben nagyon mély lelki beszélgetésekre került sor. Hálásak vagyunk Istennek, hogy a segítés eszközei lehettünk a veszélyhelyzet idején” Papp János baptista egyházelnök

A tengerentúlról érkező Metro Big Band játszott a kiskőrösi baptista imaházban

Május 20-án Kiskőrösön a baptista imaházban lépett fel az Egyesült Államokból érkező Metro Big Band jazz-zenekar, akik a helyi zenekar meghívására érkeztek Magyarországra.  Céljuk, hogy...

Imádkozzunk az oroszországi bibliafordítás helyzetéért!

„Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket! Énekeljen az Örökkévalónak az egész föld! Énekeljetek neki, és áldjátok őt! Hirdessétek napról napra szabadítását!” (Zsolt 96,2–3) Oroszország a föld...

Csapatjátékos nagybőgőművész

A tavasz minden évben újabb frissen végzett zeneművészekkel lepi meg a baptista közösséget. Ezúttal Győri Mátyás nagybőgő mester diplomakoncertjén jártam a Zeneakadémián.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!