ifirovat

„Az Isten szeretete kiűzi a félelmet. Az életfélelmet is”

A VII. Fiatal felnőtt wellnesshétvégén, Balatonszemesen ezúttal Boros Dávid és felesége, Ágota voltak a vendégeink, akik az elköteleződésről és az odaszánásról...

Baptista ifjúsági műsor – Budapestifi

A Budapestifi egy olyan közösség, ahol barátokra találsz az ország minden tájáról, hallhatsz Jézus Krisztusról, és dicsőítheted Istent a magad eszközeivel....

Kész vagy az örömre?

Ismét megrendezik Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját 2020. március 20–21-én immár negyedik alkalommal...

Boxutca ifivezetőknek – ifjúsági vezetőképzést szervezett a MABIM

November 8–10-ig a balatonföldvári Bethesda Üdülő és Konferencia-központban tartottuk ifjúsági vezetőképzésünket. A MABIM az elmúlt években igyekezett, hogy tavasszal és ősszel...

Nyári MABIM ifjúsági táborok

Idén nyáron két ifjúsági tábort szervezett a MABIM az ország különböző pontjain. Mindkét táborban Isten különleges munkáját, áldásait, gondviselését és életváltoztató...

Baptista ifjúsági műsor – Offline Center, Szentendre

„2016 szeptemberében indítottuk el a város családbarát közösségi terét Offline Center néven, ami azt a célt és szükséget kívánja betölteni, hogy...

Offline Center – Duna TV, Új Nemzedék

A szentendrei Offline Center az Új Nemzedék című műsorban a Duna Televízió műsorán. Nagyszerű baptista fiatalok munkája, szolgálata a közösségért. (Az Offline...

Baptista focikupa

Rövid híradás a Baptista Ifjúsági Országos Labdarúgókupáról. Hosszabb híranyag a Pax TV 2019. július 2-i műsorában lesz.

Nyári MABIM ifjúsági táborok

Nyári MABIM ifjúsági táborok 2019 nyarán két tábort is szervez a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió (MABIM). A...

Tinilánynap II. Debrecen

Duna TV, Baptista ifjúsági műsor 2019. 05. 12. 7 perc, 2019
Iratkozzon fel hírlevelünkre!