Újra országos sejtcsoportos konferencia volt Szigetszentmiklóson 2023. november utolsó hétvégéjén
Nagyon hálás vagyok, hogy immár másodszor tarthattuk meg ezt a konferenciát a szigetszentmiklósi gyülekezetben. Közel 70 résztvevő volt jelen 20 különböző...
Túra a Kancsendzöngától a legszebb hazai tájakig
Az ország minden részéről és a határokon túlról is kétszáznál több négyfős csapat jelentkezett arra a vetélkedőre, amelynek döntőjét a napokban rendezte meg a...
Bemerítés Kartalon
Két ifjú testvérünk vállalta az Úr Jézus követését, és mondta ki, hogy nincs visszaút. Somogyi Hermina a hévízgyörki, Kovács Benedek a kartali...
Ha nyár, akkor gyerektábor!
Nagyon sok táborozási lehetőség közül lehet választani manapság, mint például sport-, zenei, alkotó-, hittan-, kézműves, kaland-, nomád és még ki tudja,...
Nagy értékű adomány a Somló környékére
A Dunántúl egyik leghátrányosabb helyzetű térségében osztott ki nagy értékű segélyt a Baptista Szeretetszolgálat.
Hét éve, 2010. október 4-én hosszú évtizedek legsúlyosabb katasztrófája következett be...
Hétindító vers | Túrmezei Erzsébet: A soha el nem némuló hívás
https://youtu.be/YIphFHqId2s
Előadja: Verebes Zoltán
„Kövess engem!" – hangzott előszörcsaknem kétezer éve már.A Genezáret kék...
Imádság a texasi testvérekért, gyászolókért
Amint az közismert, november 5-én, vasárnap az észak-amerikai Texas állam egy kis településén 26 védtelen embert gyilkolt meg egy ámokfutó.
A hír különösen megrendítő számunkra, hiszen a fegyveres támadás...
Elkészült a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola Pünkösdi kiadványa
Kedves Igazgatók!
Kedves Iskolalelkészek!
Elkészült a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 2025-ös pünkösdi kiadványa,...
Húsvéti bemerítési ünnep Kiskőrösön
Húsvéthétfőn különleges módon ünnepelhettük az élet győzelmét a halál felett a Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben, ugyanis bemerítési istentiszteletet tartottunk, ahol három testvérünk vallotta...
Segítő kezet nyújtanának az arra rászorulóknak
A roma integrációról és társadalmi felzárkóztatásról tartott konferenciát a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (BTESZ) Debrecenben október 19-én.
A tanácskozás célja az volt, hogy megismertessék az...




















