Nagyvilág

Zengj, magyar ének!

Már hagyomány, hogy a budapesti Református Zenei Fesztiválra a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező (nem csak) református énekkarok közösen lépnek fel a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Az...

„Keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban”

„Nagyon fontosnak tartom, hogy keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban, megzavarodott Európában” – üzente dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a II. Keresztény Sziget...

Felebarátként vagy terroristaként tekintünk-e a bevándorlókra?

Lehet-e napjainkban, a politikailag erőteljes érdekviszonyok mellett megfogalmazott nézetek között valós párbeszéd? Felebarátként vagy terroristaként tekintünk-e a bevándorlókra? Mi is jövevények vagyunk? És mit...

Kolozsvárra is gondoltak

...azok, akik az 1920-évek elején átérezték a trianoni tragédiát szellemi, lelki és intézményi szempontból is tetéző elszigeteltség veszélyét református/protestáns szempontból is. Elsősorban Csikesz Sándor debreceni...

Elhagyott gyermekek angyalai

Megtaláltuk a bajban lévő kismamák és a kórházban felejtett kisbabák megmentőjét. Budai Evódiával beszélgettünk. Amikor a kórházban születés után magára hagyott babákról hallunk, olvasunk, legtöbbünknek...

Kisbolygót neveztek el Kroó Norbertről az Év Ismeretterjesztő Tudósa díj elnyerése...

Kroó Norbert akadémikus, fizikus kapta az idén a Tudományos Újságírók Klubja által 1996-ban alapított Év Ismeretterjesztő Tudósa elismerést. A díjhoz, amelyet a szakújságírók szavazatai...

Allah akbar helyett Halleluja

Két ellentétes folyamat tanúi lehetünk Európában. Egyik oldalról keresztény templomokat alakítanak át mecsetté, másrészt muszlim hitű bevándorlók térnek át tömegesen a keresztény hitre. Most...

Ökumenikus pünkösdi vigíliát tartottak Budapesten

Katolikus, evangélikus, református, metodista, baptista és pünkösdista fiatalok találkoztak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) székházában, hogy pünkösd ünnepét közösen éljék át. Hagyománynak tekinthető, hogy...

Jövőre hazánkba látogat Gary Chapman

„Amilyen mértékben a digitális eszközök egyre nagyobb befolyást gyakorolnak az életünkre, kommunikációs szokásainkra, olyan mértékben silányulnak el a személyesemberi kapcsolatok. És a tendenciát látva...

Az erőszak témájáról tartottak szimpóziumot

Az erőszakról tartott nyilvános szimpóziumot a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theológiai Szemléjének szerkesztőbizottsága 2016. május 3-én a MEÖT székházban. Kádár Zsolt a bizottság elnöke beszédében...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!