Nagyvilág

Új lelkipásztor a belvárosi baptista gyülekezetben

Örömteli eseményt ünnepeltek vasárnap délelőtt a Nagyvárad-Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet tagjai, ekkor került sor ugyanis az új lelkipásztor, Budai Lajos beiktatására. Ez a gyülekezet az...

A baj gyökerét kell megtalálni

Magyarország szerint az illegális bevándorlásra az egyetlen megoldást az jelentheti, ha megtaláljuk a baj gyökerét - mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért...

Habán emléknap Szentpéteren

A Szentpéteri Immánuel Baptista Gyülekezet szervezésében került sor a baptista-anabaptista emléknapra a helyi kultúrházban. A reformáció korának hangulatát idéző rendezvényen a vendégeket a habánok,...

Bemerítési ünnep Kígyóson

Emberemlékezet óta nem volt még Kígyóson bemerítési ünnep, hiszen a korábbi évtizedekben a településen kívül gyakorolta Isten népe ezt. Most viszont lehetőség adódott arra,...

A Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet rövid története

Szalárdot, mint a környék legnagyobb községét, néhány más Bihar megyei községgel (Bihardiószeg, Bihar) együtt szemelte ki Kornya Mihály arra, hogy ott missziómunkát kezdjen, hogy...

Olvashatóvá tettek egy 6. században elégett(!) bibliai tekercset Izraelben

Régészek szerint a holt-tengeri tekercsek megtalálása óta ez a legnagyobb jelentőségű felfedezés. Izraeli és amerikai kutatók sikeresen megfejtették az évszázadokkal ezelőtti tűzvészben megszenesedett, héber nyelvű...

Inspiráló és interaktív műhelykonferencia a vezetésről

„Vezess ott, ahol vagy” – szól a GLS szlogenje nemcsak a nagyvállalatok vezetőinek, hanem a civil szféra, a család, a közszolgálat, az oktatás és...

Médiaműhelyt tartottak Berekfürdőn

„Nemzettudat a reformáció szellemiségében” címmel rendezte meg szeptember 16. és 18. között hagyományos médiaműhelyét a Protestáns Újságírók Szövetsége, aminek ez alkalommal a berekfürdői Megbékélés Háza református...

Kárpátaljai hallgatók a budapesti Baptista Teológiai Akadémián

Kárpátalján élő magyarok részére – jelentősen megemelkedő létszámmal (36 fő) – lehetőség nyílt arra, hogy a budapesti Baptista Teológiai Akadémia hallgatói lehessenek, és magas...

Megtalálták Salamon király palotáját?

Salamon király korából származó, hatalmas, háromezer éves palota maradványait találták meg a régészek Gezerben, Izrael központi részén – jelentette a Háárec című újság honlapja. ...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!