Nagyvilág

Szeretettel szolgálni

Januárban lesz három éve, hogy Pataki Pál vezeti a Gödöllői Nyugdíjasok Egyesületét. A leköszönő korábbi elnök, Vass Károlyné – ahogy mindenki ismeri: Babi néni...

Volt olyan nő, akit 5 ezer forintért adtak el

Senki sem tudja pontosan, hogy hány rabszolga él ma Magyarországon. Több tízezren is lehetnek. Az ENSZ néhány éve 40 millió főre becsülte a prostitúcióra...

Source d’ Lumiere, A Fény Forrása

Hét éve működik Pourt-au-Prince-ben a Baptista Szeretetszolgálat által felépített gyerekközpont. Hét éve küldi hűségesen havi 3000 Ft-os adományát sok-sok magyar támogató. Mit adnak ezzel az...

Képzőművészeti kiállítás a BTESZ-nél

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió immáron harmadik alkalommal csatlakozott a Baptista Művészeti Napok rendezvénysorozathoz. Idén egy festészeti kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Baptista...

Benyó Gábor Egészséghős díjat kapott

Ünnepélyes díjátadóval zárult a HáziPatika.com egészségportál hétköznapi hősöket kereső kezdeményezése, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az egészségügyi dolgozókra, páciensekre, civilekre, akik a...

Nagy Ádám János a Euroskills 2018 bajnoka

A Euroskills a szakmák olimpiája, más néven a szakmák európai bajnoksága. X. versenyének európai bajnoka a 25 éves Nagy Ádám János lett (a fotó...

Magyarországra jön Chuck Norris

Hamarosan Budapestre látogat Chuck Norris amerikai filmszínész, középsúlyú karate-világbajnok, hivatásos pörgőrúgó, köztünk élő legenda, tudta meg a Magyar Hang. A 78 éves legenda a Baptista Szeretetszolgálat meghívására érkezik...

Magyarországra érkezik Philip Yancey

A Harmat Kiadó meghívására Magyarországra érkezik Philip Yancey, korunk egyik legnépszerűbb keresztény írója, aki október 12-én a Debreceni Református Nagytemplomban, 13-án pedig a budapesti...

A magyar vértanúk emléknapja

A világ minden táján élő magyar emberek október 6-án az 1848-as forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett áldozataira emlékeznek. Egész Európán forradalmi hullám söpört végig. Ez...

VIII. Bibliaismereti verseny

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet, amelyre középiskolásokat, valamint főiskolásokat és egyetemistákat is szeretettel várunk. A játék öt héten keresztül tart majd,...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!