Gyülekezeti hírek

Gyermekbemutatások Gyulán

Bartha Péterért, Albert és Kornélia gyermekéért adott hálát a gyulai gyülekezet 2016. november 27-én, advent első vasárnapján. A Mt 16,15–18 alapján hangzó lelkipásztori üzenet és...

Természetesen Egy úton

„Isten arcát felmutatni a világban” – fogalmazta meg Süveges Gergő előadásában nemcsak az egyházi közösségek célját, hanem a pestszentimrei közösségi és...

Zápszonyban lelkipásztort avattak

Nagy-Kasza Dánielt Zápszonyban, Kárpátalján november 23-án a Magyarországi Baptista Egyház és az Ukrán Baptista Szövetség közösen avatta lelkipásztorrá és rendelte ki a zápszonyi gyülekezet...

Kispestiek pünkösdi kirándulása Pannonhalmára

Pannonhalmára látogatott a Kispesti Baptista Gyülekezet

Hadd hirdessem nevedet testvéreimnek…

Igazi ünnepnap volt 2023. június 25., vasárnap a debreceni Meteor Központban, hiszen délelőtt a minket ideiglenesen befogadó MPE Élet Gyülekezetében, délután...

Elöljárók szolgálatba állítása

2016. március 6-án a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet szolgálatba állította a következő négyéves időszakra megválasztott elöljáróságát. Az egy héttel korábbi választáson az egymásra hangoltság és egyetértés...

Lelkipásztor-beiktatás Monoron

Pár nap eltéréssel pont egy évet várt a monori gyülekezet új lelkipásztorára. 2017. szeptember 10-én búcsúztattuk Seres Győzőt, aki nyolc évig pásztorolta gyülekezetünket, és...

Lelkipásztor-beiktatás és -avatás a Budafoki Baptista Gyülekezetben

Nagy hálával és örömmel készült gyülekezetünk erre a napra. Bár pásztoraink, Papp János és Halász Attila hivatalosan már 2021. január 1-étől...

Ébredés

„Amikor a pillangó megmozdítja szárnyát, fuvallat száll az egész föld körül; amikor porszem esik a földre, az egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz, és...

A reformáció múlt és jövő

Egyháztörténeti asztali beszélgetésnek adott helyet az Offline Center április 25-én, kedd este. A szakmai hátteret neves előadók, teológiai tanárok biztosították. Név szerint Korányi András evangélikus...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!