Gyülekezeti hírek

KEZEK

Nem mindennapos, hanem rendkívüli élményben részesülhettek mindazok, akik legalább egyszer részt vettek a KEZEK nevű rendezvénysorozat egyikén. „KEZEK” címmel szervezett a Miskolc Belvárosi Baptista Gyülekezet...

Új vezetőség Hajdúböszörményben

2017. július 2-án ünnepi istentisztelet keretében iktatta be Takács Zoltán kerületi elnök a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet új vezetőségét. Az új vezetőség tagjai bizonyságtétellel, illetve...

Bemerítés Kondoroson

2017. július 2-án ünnepelt a kondorosi gyülekezet. Vasárnap délelőtt bemerítési ünnep volt. Az imaórán is hangzott a felszólítás, hogy ne feledkezzünk meg Jézus misszióparancsáról....

Bemerítés Vácon

Idén második alkalommal mozdult meg a víz a Váci Baptista Gyülekezet bemerítőmedencéjében. Július 9-én délután két férfi tett bizonyságot megtéréséről a szép számban megjelent...

Szemeimet a hegyekre emelem

A reformáció 500. évfordulója kapcsán hirdette meg a Kispesti Baptista Gyülekezet azt az emléktúrát, melynek során Erdély történelmi nevezetességeit és természeti szépségeit kerestük föl...

Pünkösdhétfő Szentendrén

A pünkösdhétfői gyülekezeti napot ebben az esztendőben az evangélium hirdetésére szenteltük. Szentendre egyik lakótelepére szerveztük meg az evangelizációs programot. Egy ideje imádkozunk és készülünk arra,...

X. Határ menti karvezető- és énekkari kurzus

Immár tizedik éve, hogy megrendezésre került a Körösvidéken ez a szép esemény. Az első években a Békéscsabai Baptista Imaházban zajlott, de az kicsinek bizonyult...

Gyerektábor Vácegresen

A Vácegresi Baptista Gyülekezet idén is megrendezte a tavalyihoz hasonló gyermektáborát. Második alkalommal szerveztünk gyerektábort a gyülekezetben, idén egy nappal hosszabbat, mint tavaly. Június 28....

Szokatlan, de őszinte és magával ragadó

Néztem a zenészeket és mindazokat, akik nekünk szolgálni jöttek, és az jutott az eszembe, hogy ezek az emberek, ezek a testvérek (mert a szeretetük...

Nem hervad el a lombja, és megtermi gyümölcsét…

Egy évtized hosszú idő: egy fának lombja nő, egy csecsemőből ötödikes lesz, egy házaspár összeszokott csapattá kovácsolódik. Az idén tízéves aszódi női csendesnapok rendezvénye és...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!