Baptista500

Baptista500
Az anabaptista missziótól napjainkig a Kárpát-medencében

A reformáció bibliai tanításai a hozzájuk igazodó életgyakorlattal megállíthatatlanul terjedtek egész Európában az 1517-es kezdet után. A megújulás különféle irányvonalai között az úgynevezett radikális reformáció egyik ágaként az anabaptizmus is megjelent. 1525-ben alakult meg az első anabaptista közösség Zürichben, de sokfelé már korábban elkezdődött az anabaptista tanítások, benne a hitvalló keresztség hirdetése. Így jutott el 1523-tól az akkori magyar területekre Schröter Kristófon keresztül, aki a fellelt forrás szerint ekkor kezdte szolgálatát Eperjesen anabaptista nézeteket képviselve. Meggyőzésére Kisszebeni Jánost küldte Luther, azonban 1526-ban Kisszebeni is csatlakozott Schröterhez. Így a magyar baptisták közmegegyezéssel 1523-at fogadták el az anabaptista misszió megjelenési évének a Kárpát-medencében.
Az 500. emlékévben mi, magyar baptisták, a Kárpát-medencei anabaptista misszió örökségének ápolására, biblikus értékeinek képviseletére, és példamutató személyiségei, valamint üzenetük megismertetésére kötelezzük el magunkat. Tesszük ezt Urunk iránti tiszteletből és azért, hogy Kárpát-medencei anabaptista és baptista múltunk megismerése, tanulságainak összegzése nyomán még hitelesebben, szilárdabban tudjuk képviselni Jézus Krisztust és a történelemben kikristályosodott értékrendünket, mert „az igazak gyökere mozdíthatatlan” (Péld 12,3).

a Magyarországi Baptista Egyház emlékév munkacsoportja

Baptista írók és költők találkozója – időpontváltozás!

Figyelem, a rendezvény időpontja októberről november 3–4-re változott! A Debreceni Baptista Gyülekezet alapítványa, az Öt Talentum Közhasznú...

PREMIER – Nézzük vissza a Tovább Jézussal! evangelizációt

Egyházunk 2023. november 19-én tartott evangelizációs alkalmat, ami egyben a Baptista500 jubileumi rendezvénysorozat ünnepi záróeseménye is volt. Billy Graham unokája, Will...

Virágvasárnap délután Anabaptisták – 500 éve a Kárpát-medencében filmbemutató!

Hívunk mindenkit a Baptista500 emlékév keretében megrendezésre kerülő Anabaptisták – 500 éve a Kárpát-medencében című ismeretterjesztő film online bemutatójára!

Magyar baptista egyháztörténészek kihelyezett tanácskozása a vajdasági Csantavéren és Szabadkán

A Kárpát-medencében élő magyar baptisták összevont Történelmi Bizottsága május 14-én a délvidéki Csantavéren (Szerbia) tartotta évi rendes kihelyezett tanácskozását.

Durkó István missziói igazgató buzdítása

Mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk november 19-én Budapesten a Papp László Sportarénába! Regisztráció: https://baptistaarena.hu/ Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/614163450771102

JELENTKEZZ KÓRUSTAGNAK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni...

Regényíró pályázat – Baptista500 – dr. Rusz Gábor: Tizenkét év

A Magyarországi Baptista Egyház „Könyvecskék az anabaptistákról” címmel kisregényíró pályázatot hirdetett az elmúlt évben azzal a céllal, hogy 2023-ban, a Baptista500...

JELENTKEZZ KÓRUSTAGNAK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni...

Habán kerámia legyen az otthonunk dísze!

Kivételes élmény habán csészéből kávézni, habán bögréből teázni, habán tányérból fogyasztani az ételt, habán tálból kínálni a vendéget, habán vázába tenni...

ÁLLÁSFOGLALÁS a Kárpát-medencei anabaptizmusról és az anabaptista habánokról

Anabaptisták a Kárpát-medencében A reformáció elindulásakor a kereszténység megújulása körüli szenvedélyes teológiai útkeresésnek sokakat foglalkoztató kérdése volt a keresztséghez...