REB-17-PROG-0271

Sikeres pályázat – Reformáció 500

1096

A hétvégén 85 fiatal vett részt szombat délutántól kezdődően, aminek fókuszában a reformáció tanítóinak felismerései, az egyéni szabadság, és a személyes kapcsolatok megkérdőjelezhetetlen fontossága, kapcsolatok fenntartása állt. A szombati ismerkedést az úgynevezett jégtörő játékok, valamint a dicsőítés és a közös imaközösség is elősegítették. Sipos Márk (szegedi Új Remény gyülekezet) tanításában Isten szentségére világított rá, valamint hangsúlyozta Isten nem személyválogató, mindenkit egyformán kezelő voltát, ami egészséges magabiztosságot ad a mindennapokhoz.

A vasárnapot indító dicsőítés és imaalkalom ismét hatékonyan gyűjtötte össze a megjelenteket, ami az egyéni csendességben teljesedett ki, felkészülve ezáltal az egész napos együttlétre, képzésre. Délelőtti tanításában Bacsó Benjámin, a Magyarországi Baptista Egyház ifjúsági missziójának vezetője Luther Márton felismeréséről, felismerésének jelentőségéről tartott előadásában rávilágított, milyen nehézségeken kellett a nagy reformátornak is átmennie, míg felismerte és békességet szerzett az Újszövetség Istenének kegyelmében. Az Ószövetség szigorú Istenével szemben az Újszövetség Istene megbocsátó és szerető, emberközpontú. Ez egyben azt is jelenti, hogy az emberek csak azt tudják továbbadni, amivel be vannak töltekezve, ezért elsőrangú az Istennel való személyes kapcsolat. Ennek folytatásaként Guti Sándor, a Magyarországi Baptista Egyház ifjúsági missziójának tagja, az előző előadáshoz kapcsolódva annak gyakorlati oldalát mutatta be, azaz az evangélium továbbadásának gyakorlatáról beszélt. Előadása során a hallgatóság megismerhette a továbbadás alapjait, különböző módszereit és metodikáját is, amelyek mind hasznosak a mindennapi szolgáló életben. Megyesi Zoltán ezen túlmenve az egészséges istenképről tartott előadásában az önkép helyreállításának jelentőségét fejtette ki a hallgatóságnak mind bibliai és teológiai, mind pszichológiai oldalról megközelítve a témát. Előadásában bemutatta a lelkigondozás jelentőségét és szükségességét, hangsúlyozta ugyanakkor a lelkigondozók megfelelő felkészültségét, hiszen a lelki problémát lelki, a szellemit pedig szellemi szinten lehet megoldani, ehhez azonban a lelkigondozónak is határozott önképpel, biztos alapokkal kell rendelkeznie.

Az egymásra épülő előadásokat követő csoportbeszélgetések már a délelőtt hallottak gyakorlati elsajátítását, valamint a résztvevők eddigi tapasztalatainak megosztását, valamint a résztvevők ismereteinek, készségeinek megerősítését foglalták magukban. Sipos Márk délutáni előadásában az utógondozásról, a kiscsoportok szerepéről osztotta meg tapasztalatait. Előadásának vezérfonala alapján Jézus kapcsolatcentrikus volt, a csoportok szolgálják a tudás, tapasztalatok továbbadását, mentorálást, tanítványozást is. Az előadó ezek után csoportvezető technikákat mutatott be, amelyeket a résztvevők szimultán kiscsoportos megbontásban gyakorolhattak a cselekedve tanulás módszerét alkalmazva, különböző szituációkban elhelyezkedve. Esti előadásában Milánkovics Dániel, a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió korábbi vezetője, illetve ezt követően Sipos Márk a reformáció öt alaptételéből (soli Deo gloria, sola scriptura, solus Christus…) vezetett le a mindennapokra vonatkozó következtetéseket, az imaközösség, a közösségi szellem, az együttes szolgálat, valamint a kitartó és fegyelmezett, embertársaink felé segítő célú életvitelről. 

A hétfői reggelt is közös imaalkalom és dicsőítés nyitotta meg, majd Győri Kolos az egyedül hit által való megigazulás összefüggéseit, bibliai kapcsolódásait tárta fel. Sipos Márk előadásával zárta a rendezvényt, melyben a megszerzett tudás, készségek továbbadásának felelősségét, az erre való tudatos törekvést állította a hallgatóság figyelmébe, ezzel is ösztönözve a résztvevőket a saját környezetükben való tudatos szerepvállalásra.

A projekt keretében jelentős számú szolgálatkész fiatal ismerhette meg a reformáció alapelveinek mélyebb összefüggéseit, jelentőségét mind az egyéni, személyes életvitelre és szabadságra, mind a kiscsoportokra vonatkozóan. Ennek keretében nemcsak teológiai előadásokat halhattak, hanem ennek pszichológiai hatásait is megismerhették. Az elméleti síkkal párhuzamosan nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a hallottak gyakorlati megismerésére, gyakorlati alkalmazásának és ehhez kapcsolódó különböző módszerek elsajátítására, amelyek megfelelő módon egészítették ki a hallgatóság ismereteit, ezzel mintegy nagyobb önbizalommal és a mindennapokban is hasznosítható készségekkel ruházva fel őket. Az előadók felhívták a figyelmet a saját környezetben történő aktivitás szükségességére, a körülöttünk lévők felé történő felelősségvállalásra, ezzel is ösztönözve a résztvevők szolgálatát, szolgálatának, tevékenységének elindítását.

A résztvevők a rendezvényen hallottakat hazavitték és saját környezetükben terjesztik, osztják meg azokat, ezzel megerősítve, motiválva másokat is. A jövőbeli terveink szerint egyrészt ezen rendezvény folytatását kívánjuk megszervezni a felvetődött kérdésekre fókuszálva. Az utókommunikáció egyrészt a közösségi média fórumain keresztül folyik, valamint a résztvevőknek lehetőségükben áll megkeresni az előadókat, szervezőket kérdéseiket, tapasztalataikat illetően, illetve erre kifejezetten felhívtuk a figyelmüket, hiszen a visszajelzések, a kialakuló kérdések és fejlemények számunkra is fontosak.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!