Ökumenikus világimanap 2020. március 6-án, pénteken

1512

2020. március 6-án, pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a zimbabwei keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.

A 2020. évi világimanap a János 5,2–9 igeszakaszt helyezi a középpontba: „Kelj fel és járj!” Az igei tanulmány lényege az átalakulás: „Kelj fel!” Továbbá a biztatás, ami azt jelenti, hogy az életünket újra lehet kezdeni, nem kell félnünk a változástól.

Jézus beteget gyógyít szombaton a Betesda tavánál. Betegek, vakok, sánták tömege feküdt itt mindig, várva a víz megmozdulását, hogy elsőnek mehessenek bele, mert hitték, hogy a medence vizében van a gyógyulás. A történetünkben szereplő sánta nem tudott bejutni a vízbe, nem volt, aki bevigye.

Van-e olyan személy az életünkben, aki segít, ha bajba jutunk?

Az istentisztelet inspirálhatja a szeretetet, a gyógyulást, a megbékélést, mindazt, ami lehetővé teszi a zimbabwei asszonyok számára az önrendelkezés szabadságát. Jézus meggyógyít minket, hogy tegyünk azért az átalakulásért, amit Isten felkínál nekünk: keljünk fel, vegyük az ágyunkat – bármi legyen is az számunkra –, és járjunk! Jézus képessé tesz bennünket arra, hogy a gyógyulást, az egészséget válasszuk, legyen az fizikai, szellemi, lelki vagy társadalmi. Amikor meggyógyulunk, megbékélünk Istennel, magunkkal és közösségünkkel. Ha megbékélünk, akkor tudunk igazán szeretni, és ha igazán szeretünk, el tudunk indulni a másokkal való kiengesztelődés felé.

Szóval: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”

Fischl Vilmos tájékoztatása szerint az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa pedig az idén szervezi meg ezt az eseményt 35. alkalommal.

A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az Ökumenikus Tanács által megjelentetett kiadványok segítségével készülhetnek fel, hangolódhatnak rá az eseményre, „és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”.

A világimanapra való felkészülést segítő anyagok elérhetők és letölthetők a MEÖT honlapjának (www.meot.hu) Világimanap 2020 – Zimbabwe füléről.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!