A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel 2020. március 31-i ülésén úgy döntött, hogy az április 25-re meghirdetett választóközgyűlést egy évvel elhalasztja, 2021 áprilisában kerül megtartásra. Az akkor megválasztandó tisztségviselők mandátuma a választási ügyrend értelmében négy évre szól, tehát 2025. május 14-ig tart majd.

Az Országos Tanács döntött arról is, hogy egyházunk elnökének, főtitkárának és a Felügyelőbizottság tagjainak mandátumát meghosszabbítja, a jelenleg érvényben lévő szabályzat értelmében a 2021-ben tartandó választóközgyűlést követő harmadik hétig.

Az Országos Tanács által megbízott tisztségviselők mandátuma (missziói igazgató, gazdasági igazgató, szaktitkárok, szakbizottságok vezetői, intézményvezetők) egy évvel meghosszabbodik.

A 2021-es választóközgyűlés megtartása a jelenleg érvényes választási ügyrend szerint történik majd.

A 2020. április 25-re tervezett, de elhalasztott közgyűlést megelőzően megtörténtek a választási ügyrend szerinti előkészületek a tisztségviselők megválasztására. Ennek alapján kerülnek a jelöltek a 2021-es választóközgyűlés elé.

2020. április 2.
Bereczki Lajos alkotmányügyi tanácsos
Háló Gyula, a választási bizottság elnöke


Választási felhívás

2021. április 30-ig a Magyarországi Baptista Egyház választóközgyűlésen találkozik. A közgyűlési küldöttek elnököt, főtitkárt és felügyelőbizottsági tagokat választanak.

A választási ügyrendnek megfelelően a határidők betartásával már 2019-ben elkezdődött az ajánlások összegyűjtése. Az Országos Tanács és a Presbiteri Tanács által összeállított választhatók névsorából kilenc jelölő testület ajánlása alapján kértük fel a jelölteket.

Arra kértük a jelöltséget elvállalókat, hogy egy rövid írásban mutatkozzanak be. Az elnöki és főtitkári jelölést vállalóktól a választási bizottság külön kérte, hogy írják le, az egyház szervezeti szabályzatában meghatározott elnöki, illetve főtitkári feladatok betöltésére – megválasztásuk esetén – milyen jövőkép, látás megvalósításához kérik a gyülekezetek és az őket képviselő közgyűlési küldöttek támogatását.

A jelöltek bemutatkozását és látásukat most közzétesszük az egyház testvérisége számára is.

2020. március 24.
Választási bizottság


Elnökjelölt

Papp János lelkipásztor

Siklóson születtem 1967. június 24-én hívő (baptista) szülők negyedik gyermekeként. 1978-ban megtértem és bemerítkeztem Gerzsenyi Sándor lelkipásztor által a Pécsi Baptista Gyülekezetben. Általános és középiskolai tanulmányaimat Pécsett végeztem. Érettségiztem és általános vegyész képesítést szereztem.  

1989 óta nős vagyok, feleségem Pappné dr. Bősz Csilla jogtanácsos, munkajogi szakjogász. Két gyermeket kaptunk Istentől: Noémit és Dorinát. A katonai szolgálat, majd a Teológiai Szeminárium elvégzése után Győrbe kerültünk, ahol 1992-ben avattak lelkipásztorrá. Tíz évet szolgáltunk az ország akkor legnagyobb kiterjedésű körzetében, ahol ez alatt több gyülekezet indult és imaházakat vásároltunk, építettünk. 2000-ben a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója lettem. Ezt a szolgálatot három cikluson keresztül végeztem, majd 2012-ben az egyház elnökévé választottak. Bővülő családommal (feleségemmel, gyermekeink családjával, áprilisban már négy unokával) együtt Budapesten élünk. Feleségemmel az Angyalföldi Baptista Gyülekezethez tartozunk.

Sokféle szolgálatban vehettem részt: ifjúsági vezető voltam Pécsett, majd az újraalakuló ifjúsági szövetség (Mobisz) főtitkára lettem. Dolgoztam különféle alapítványok és képzések szervezésében, vezetésében itthon és külföldön. Az elmúlt évek során 12 gyülekezet ügyintéző lelkipásztora voltam. Eközben az Európai Baptista Szövetség (EBF), az Európai Baptista Misszió (EBMI), a Baptista Világszövetség (BWA), a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), a Magyar Bibliatársulat, a Baptista Teológiai Akadémia igazgatótanácsa, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány (BSZA), a Magyar Baptisták Világszövetsége (MABAVISZ) és sok más szervezet vezetésében, irányításában is részt vettem.

Az elnöki feladatokkal kapcsolatos látás

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásként megadatnak nektek.” (Mt 6,33)

Először is köszönöm az eddigi szolgálatom során tapasztalt együttmunkálkodást, a lehetőséget, hogy baptista közösségünkben dolgozhatok. Köszönöm az ajánlás során megnyilvánuló széles körű bizalmat. Mindez megerősíti a bennem levő készséget és odaszánást. Isten vezetését és a testvérek bátorítását megértve arra a meggyőződésre jutottam, hogy Isten továbbra is az egyházelnöki szolgálatra hív. Kész vagyok követni őt és a közösség döntésének megfelelően munkálkodni egyházunkban. Néhány szempont a jövővel kapcsolatban.

Jézus Krisztus először, miközben „váltókon” haladunk keresztül

Egyházi életünk sokszínűsége, a feladatok, lehetőségek sokasága miatt különösen fontos, hogy koncentrálni tudjunk. Először is Krisztusra, aztán a tőle kapott küldetésünkre. A Krisztusra hallgatás adhatja meg sokféle működésünk igazi erejét és áldását. Miközben „váltókon” haladunk keresztül (vezetői váltás nagy belső rendszereinkben, külső szellemi mozgalmak, társadalmi változások, globális kihívások…), Krisztusra kell figyelnünk és szilárdan kell megállnunk!

Krisztus segítségével erősítenünk kell lelkipásztoraink, szolgálattevőink elhívatástudatát, az alapvető küldetésükre való fókuszálást. Folytatni kell a lelkipásztor-továbbképzést, és keresni a módját, hogy a nem lelkészi körbe tartozó szolgálattevők miként kaphatnak több segítséget, felkészítést fontos feladataikban.  

Krisztus vezetésével, a gyülekezetek lelki egészsége és a misszió hatékonysága érdekében a jól működő szolgálatokon (BTA, Szünergosz Bibliaiskola, Családi Szolgálat, Eklézsia munkacsoport stb.) túl szerkezeti változásokra is szükség van. Át kell gondolnunk a kerületi rendszerünket és annak működését, a Misszióbizottság hatásának ki kell terjednie (a gyülekezeteken túl) az intézményrendszerünkre, és a sok ponton elavult szervezeti és működési szabályzatunkat is meg kell újítanunk. 

Krisztus erejével folytatni kell a Kornya-programot, a gyülekezetplántálást, hogy egészséges módon, élő gyülekezetek születhessenek sokfelé, hogy az evangéliummal elérjük a körülöttünk élőket. Hitünk és imádságunk az, hogy a következő 20 évben legalább 100 új gyülekezet indul el.

Krisztus szeretetével folytatnunk kell egyházi intézményeink (oktatási-szociális) átfogó integrációját, a bennük folyó szakmai munka erősítése mellett az összehangolt missziói munkát is lehetővé kell tennünk. 

Néhány évvel ezelőtt az egyház belső és külső kommunikációjában jelentős lépést tettünk előre. Mára szükségessé vált az újabb fejlesztés, hogyKrisztus bátorságával, hatékonyabban szólhassunk!

Krisztus országát és igazságát megélve tovább kell erősíteni a közép-európai baptista összefogást, hogy áldássá lehessünk sokak számára, és értékeinket át tudjuk adni a jövő nemzedékeknek!

Krisztus hatalmában bízva küzdenünk kell a baptisták magyarországi szolgálatának széles lehetőségéért, a gyümölcsöző missziói területek hosszú távú áldásáért!

A testvérek az elmúlt évtizedek során megismerhettek. Továbbra is arra törekszem, hogy Krisztushoz igazodva, a testvérekkel összefogva, az új helyzetekben lélekben megújulva éljek és szolgáljak. Várom és kérem testvéreim imádságos támogatását, az együttműködést és a felülről jövő bölcsesség igazító erejét!


Főtitkárjelöltek

Mészáros Kornél lelkipásztor

1960-ban hívő családba születtem. Szüleim életpéldája is sokat segített a hitre jutásban. Megtérésem után 1975. július 27-én Mátészalkán merítkeztem be.

Bár általános gépészként indultam, de elhívott az Úr, és elvégezve a teológiát, 1987-ben Komlón elkezdtem lelkipásztori szolgálatomat.

1983-ban házasodtam meg, két felnőtt gyermekünk és már hat unokánk van.

Hálaadással emlékezem vissza arra, ahogy elindult hívő életem. Hálás vagyok azért, hogy kegyelemből Isten gyermeke, szolgája lehetek. Ő az, aki megújít, megerősít a hitben, megbocsát és vezet naponként.

Komló után Gyulán, majd Fóton, és immár 13 esztendeje az újpesti gyülekezetben szolgálok lelkipásztorként.

1992-től a Körösvidéken kerületi tanácstag, majd titkár, később elnök voltam, míg 1997-ben az egyház főtitkára lettem.

Tisztségemből adódóan is sok gyülekezetet, testvért ismerek, akikkel közösen dolgozunk isten országa építésén.

Nagyon szeretem Isten teremtett világát, a gyönyörű tájakat, a technika csodáit, de mindenekfelett az Úr népét és őt magát, az én Megváltómat!

Isten útja a szolgálatomban

Örömmel vettem és köszönöm a testületek támogató ajánlását, amelyek bátorítanak a folytatásra.

Naponként bennem van a kérdés, hogy merre kell mennem, mit kell tennem. Megtaláltam az örökkévaló utat és célt, de mindig keresem a napi utat és célt.

15 évesen vezettem először imaórát. Jeremiás 1,4–8 volt a kijelölt ige, számomra életre szóló üzenettel: „menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az Úr.”

Ma is ez a gondolat tölti be a szívem. Immár nem fiatalon, de az Úrra figyelek, hogy hol kell lennem és mit kell mondanom. Nincsenek személyes ambícióim, hiszen az elhívás nem erről szól, de ha az Úr úgy vezet, hogy folytathatom főtitkári szolgálatomat, örömmel engedelmeskedem neki. Vállalom.

Ismerem a terepet, amelyen haladni kell, a munkatársakat, a feladatot, a kapcsolatokat, a törvényeket, de ez önmagában kevés.

Az egyház az Úré, így ebben a szolgálatban megtiszteltetés, hogy az ő „dolgaival” foglalkozhatunk.

Az idézett jeremiási ige úgy folytatódik: „Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintett…” Az Úr ad szavakat, gondolatokat, és a tennivalókat is ő határozza meg.

Első megbízatásom óta olyan mértékben változott meg minden, ahogy azt elképzelni sem tudtuk. Ha továbbmegyünk, ugyanez vár ránk, de mindezt hittel élhetjük át. Ki tudja, mi lesz még Magyarországon, Európában, mi lesz a világon? Milyen helyzetekben kell vezetni a közösséget, irányt mutatni, érdekeket képviselni, tárgyalni, dolgozni, élni? Isten kezébe teszem tudásomat, tapasztalatomat, kapcsolataimat, hogy ő rendelkezzen velem. 

Megválasztásom esetén szükségesnek látom, hogy az egyház biztonságos működése érdekében változások történjenek mind területi, mind szervezeti kérdésekben. A meglévő rendszereket, kapcsolatokat, felelősségi viszonyokat szükséges alakítani és még egyértelműbbé tenni.

Tovább kell fejlesztenünk a belső ellenőrzést az egyház és a hozzá tartozó minden szervezet hiteles tevékenysége érdekében.

Az országos iroda feladatai olyan mértékben növekedtek meg, hogy bár több munkatársunk van, mégis bővítésre van szükség, hiszen határidők, beszámolási kötelezettségek szorítanak. 

Egyházunk szakbizottságai, intézményei, jogi személy gyülekezeteink, szervezeteink is egyre komolyabb feladatokra vállalkoznak, teológiánknak sok hallgatója van. Főtitkárként mindezek működését és a gyakran változó törvényeket is ismerni, alkalmazni kell.

Pénzügyeinkben fontos a takarékos működés, amely mégis aktív segítséget nyújt a missziónak. Azért vagyunk, hogy szolgáljunk a gyülekezetekben, szociális és oktatási intézményekben és a világban. Az egység által ismerhetőek fel Krisztus tanítványai. Ezen szeretnék tovább is fáradozni, hogy egyetértésben éljenek a gyülekezetek, szervezetek, tisztségviselők.

Az Úr segítségével megnyugtató, kiszámítható, kegyelemből élő egyházvezetésre van szükség, akik a lélekmentést, a gyülekezetek épülését, az Urat szolgálják, eközben éberen, felelősen figyelnek azokra az üdvtörténeti szempontokra, amelyekről Isten igéje szól.


Varga László Ottó lelkipásztor

Budapesten születtem 1969-ben. Először főiskolai, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen építőmérnöki diplomát szereztem. Munkámat az Ybl Miklós Főiskola Szervezés Tanszékén kezdtem, majd a Soproni Egyetemen lettem tanársegéd, mellette tervezőmérnökként, építésvezetőként dolgoztam.

Nem hívő családban nőttem fel. 1989-ben tértem meg és egy evangélikus közösségbe jártam. A biblikus keresztség megértése után 1994-ben merítkeztem be. 1995-ben lettem tagja a Soproni Baptista Gyülekezetnek. 2001-ben végeztem a Baptista Teológiai Akadémián.

2000–2009-ig a soproni, 2010-től a szombathelyi és a kőszegi gyülekezetben szolgálok lelkészként. 2004–2008-ig egyházkerületi tanácstag, 2007-től a Dunántúli Stratégiai Csoport koordinátora vagyok. 2008-tól a Dunántúli Egyházkerület elnöke és az Országos Tanács tagja vagyok. 2015 óta tanítok a Szünergosz Baptista Bibliaiskolában, jelenleg témafelelőse vagyok a házi csoportok, az istentisztelet és az igehirdetés tárgyaknak. 2019-től mentorként szolgálok a Lelkésztovábbképző Intézetben. Erősségeim a szervezés, vezetés, stratégikus gondolkodás. Szabadidőmet magashegyi túrázással töltöm.

1991 óta vagyok nős, feleségem Varga Judit angol–olasz szakos nyelvtanár, tolmács és idegenvezető. Két gyermekünk a Corvinus egyetem hallgatói, és a budapesti Fókusz Baptista Gyülekezet plántálásában szolgálnak.

Fő célkitűzésem, hogy olyan stratégiai szemléletű vezető legyek, aki segíti az egyház meglévő gazdag erőforrásait a jövő egyházának építésébe befektetni.

Négy alapelv, melyek meghatározzák az egyházról való gondolkodásomat:

Fontos számomra, hogy az egyház

  • élő, egészséges, Krisztus-központú gyülekezetek közösségeként legyen jelen a világban,
  • legfőbb tevékenysége az evangélium továbbadása legyen,
  • részt vegyen a jelen kultúrájában, mert így tudja megérteni a körülötte lévő világot, a benne élő embereket, hogy szolgálhasson feléjük,
  • a lehetőségekhez képest függetlenségre törekedjen, hogy bátran megfogalmazhassa Istentől kapott látását, véleményét a világ helyzetével, haladásával, értékeivel kapcsolatban.

Kihívások, amelyekre véleményem szerint megoldásokat kell keresnünk:

  • Felgyorsult világunkban az egyházközpont és a helyi gyülekezetek érdemi kapcsolatára egyre kevesebb idő jut. A gyülekezetekből kevés információ áramlik a központ felé, ez nehezíti a közös látás megvalósulását.
  • Az utóbbi évtizedek kulturális, demográfiai és településstrukturális változásait egyházunk felépítése csak részben tudta követni.  Ez nehezíti az új kihívásokra való reagálást.
  • Az utóbbi időszak intézményi növekedése az egyházközpont és számos gyülekezet tevékenységét lényegileg befolyásolta. Az új feladatok ellátásába olykor belesodródtunk, nem mindig tudtunk az egész közösséggel egységesen reagálni a szervezeti és látásbeli kihívásokra.
  • Országos alkalmainkon kevés időnk van érdemi közös munkára, eszmecserére. Így a lelkészi, presbiteri közösség intellektuális és szellemi erőforrásai részben kiaknázatlanok maradnak az egyház egésze számára.

Főtitkári szolgálat

Az egyházi feladatokra szeretnék fókuszálni, ezért fontosnak látom az operatív feladatkörök ellátására szakértői csapatot építeni, hogy elegendő idő maradjon a helyi közösségekkel és kerületi tanácsokkal való érdemi kapcsolatra. Támogatni szeretném egyházunk jelenlegi szellemi, teológiai irányát. Szeretném elősegíteni, hogy a csapatmunka kiteljesedjen egyházunk minden szintjén. Munkámban a lehetőségekhez képest egységre és széles körű bevonásra szeretnék törekedni. Mindezekhez segítséget jelenthet az elmúlt 12 évben szerzett dunántúli kerületi vezetői tapasztalatom.

BEST (Baptista Egyház Stratégiai Terve)

A 2003-as közgyűlésen bemutatott BEST ismertebbé tétele, hogy irányt mutathasson és valós támogatást jelentsen a helyi közösségek számára.

Gyülekezetek támogatása

A településstruktúra változásait figyelembe véve segíteni az egyes régiókat, hogy olyan missziós központok jöhessenek létre, melyek a környezetükben lévő nehezebb helyzetben élő közösségek támogatásában, összefogásában segítséget jelentenek. A rendelkezésre álló források lehető legnagyobb részét a gyülekezetekbe fektessük, mert az egyház a gyülekezetein keresztül él.

Egyházvezetés – avatott vezetők kapcsolata

A tágabb értelemben vett egyházvezetés idejének, energiájának jelentős részét fordítani a gyülekezetekkel, lelkészekkel, presbiterekkel való érdemi, preventív kapcsolatra, párbeszédre. A lelkészi kar érdemi bevonása az útkeresésbe.

Lelkészi kar

A lelkészi életpályamodell továbbformálása és gyakorlatba ültetése. Közös gondolkodás a lelkészekkel és a gyülekezetekkel a nyugdíjkérdés megoldásáról.

Egyházkerületek

Közös útkeresés abban, hogy milyen szervezeti változtatások szükségesek ahhoz, hogy az egyházkerületek hatékonyabban, nagyobb felelősséggel és felhatalmazással tudjanak működni.

Egyházstruktúra

Egyházunk átmenjen egy szervezetfejlesztési folyamaton, hogy a jelen kor és a megnövekedett intézményhálózat kihívásainak jobban meg tudjon felelni.


Felügyelőbizottsági jelöltek

Bödő Sándor

1959-ben Budapesten nem hívő környezetbe születtem. Közel 30 éves koromban találkoztam Jézussal, és 1996-ban pecsételtem el az életemet tanítványaként a székesfehérvári gyülekezetben. 2000 óta vagyok a gyülekezet vezetői sorában, és 2005-ben került sor a presbiteri avatásomra. Feleségemmel és két leányommal Martonvásáron élek. Civil munkámban minőségirányítási tanácsadó és auditor vagyok, szervezetfejlesztési, folyamatszervező gyakorlatom van. 2005-ben kaptam elhívást a Nyitott Szív kiscsoportos helyreállító program beindítására a gyülekezetünkben, melyre felkészülésként az egyesült államokbeli Open Heart Ministry képzésén vettem részt. A Nyitott Szív szolgálat vezetését jelenleg önkéntesként végzem, de elhívást érzek teljes idős munkatársaként azért dolgozni, hogy felekezetközi szolgálatként a teljes magyar nyelvterületen képezzünk olyan helyi munkatársakat, akik készek hirdetni Jézus vigasztalását és helyreállítását a bántalmazások, visszaélések áldozatai részére.


Balogh Barnabás

A Szegedi Baptista Körzet lelkipásztora vagyok 2009. március 1-étől. Azelőtt a Debreceni Baptista Gyülekezetben mint társlelkipásztor szolgáltam (2000–2009). 1996–2000-ig pedig ifjúsági lelkipásztorként kezdtem szolgálatomat a Pécsi Baptista Gyülekezetben.

1963-ban születtem Nyírbátorban. Az érettségi után a Debreceni Agrártudományi Egyetemen tanultam üzemszervező szakon (1982–1987).

1983-ban tértem meg és csatlakoztam a Debreceni Baptista Gyülekezethez, miután 1986-ban bemerítkeztem.

Feleségemmel 1990-ben házasodtunk össze. Három gyermeket kaptunk az Úrtól, akiket felneveltünk. Jelenleg van egy unokánk is.

Lelkipásztori szolgálatom alatt kerületi tanácstagként szolgáltam a Tiszántúli Baptista Egyházkerületben és a Déli Baptista Egyházkerületben. Tagja voltam a Gyülekezetplántáló Bizottságnak (2012–2016) és a Felügyelőbizottságnak (2016–2020).


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!